A Merkúrnak évente átlagosan háromszor van retrográd ciklusa, amikor innen a Földről nézve látszólag hátráló mozgást végez az égbolton és általában ezt azonos elemi minőségű jegyekben teszi. Tavaly ez a levegős jegyekben történt, ami eleve analóg saját jelentéstartalmával, s így gondolkodásunk, elméleteink és önkifejezésünk kívánhatott újra értelmezést. Idén viszont mindhárom alkalommal levegős jegyekből tolat vissza földies minőségű jegyekbe, azaz elméleteink, gondolataink gyakorlatba ültetését és megvalósíthatóságát helyezi fókuszba. Így van ez most is.
December 29-én a Merkúr retrográd árnyékba lép
Január 14-én retrográdba vált a Vízöntő 10. fokán
Február 4-én direktbe fordul a Bak 24. fokán
Február 24-én elhagyja a retrográd árnyékot
A Merkúr a megértés és megértetés, azaz gondolkodásunk, elménk, racionális működésünk, önkifejezésünk, s benne a kommunikációnk minden formájának, a kapcsolódásnak és mozgékonyságnak (mind térben, mind szellemileg) és a beavatásnak a jelölője. Hátráló mozgásai visszatérő lehetőségeket kínálnak átgondolásra, újra értelmezésre és gyakran megfontolásra ösztönöznek, hogy „jól meggondoltad-e”. Különösen hangsúlyos ez most és idén a levegős elemből a földies elembe váltáskor, tekintettel arra, hogy ami elméletben jól hangzik, az kiállja-e a próbát a gyakorlatban?
A Merkúr a kommunikáció és hírközlés is, s innen megközelítve, ami a hírekből árad az vajon milyen viszonyban van a realitással és valósággal. Kollektív példa erre a Big Tech által uralt és irányított információ áramlás, mint tömeg tudat formáló pszichózis, melynek veszélyeire dr. Robert Malone veterán virológus hívta fel a figyelmet „Egy vírusnál sokkal nagyobb veszély leselkedik ránk címmel”, s melyet magyar fordításban (némi kiegészítéssel) itt hallgathatsz meg:
Érdemes tudni róla, hogy ő az mRNS technológia atyja (mely érdemét persze már töröltek a Wikipediáról, s helyette összeesküvés-elméleteket terjesztőnek van beállítva), és hogy az elmúlt időszakban erősen kritizálta a globális járványkezelését, valamint felhívta a figyelmet az általa megalkotott technológia félre alkalmazásának kockázataira. Nem mellesleg pedig a járvány elején felkérték arra, hogy vegyen részt a vakcina fejlesztésben, amit visszautasított és helyette a hagyományos megoldások kutatására hívta fel a figyelmet. Mindezek eredményeként az elmúlt hetekben a Big Tech (ál)Valóság Ipari Művek törölte profilját mind a Twitterről, mind a LinkedInről. Ám mivel a valóság mindig utat tör magának, ezzel párhuzamosan illetékes helyekről kiszivárgott, hogy a járvány során valóban alkalmaz(t)ák a tömeg tudat formáló pszichózist:
Az egészet legjobban talán Lewis Carroll „Alice Csodaországban” című meséjéből az alábbi idézet írja le:
„Ha saját világom lenne, minden értelmetlen lenne (benne). Semmi sem lenne az, ami van, mert minden olyan lenne, ami nincs. És fordítva, ami van, az nem lenne. És ami nem lenne, az lenne. Érted?”
Idén a levegősből földies jegyekbe váltó retrográd Merkúr alkalmaival egyre több minden kerülhet valóság próbára elméleteinket, gondolkodásunkat, kapcsolódásainkat illetően, hogy vajon tényleg úgy van-e ahogy eddig véltük, gondoltuk? S lesznek, akik bizonyságot találnak nézeteikre, s lesznek, akiknek fájdalmas felébredést hoz. A mostani alkalommal ez fokozottan érvényes a Vízöntőben forduló Merkúrnál, ugyanis itt a gondolataink és a kommunikáció tisztításról, tisztázásról van szó, illetve elménk felszabadításáról a programozás alól. Főleg, mert az elmúlt évet (és enyhébben az ideit) meghatározó Szaturnusz-Uránusz kvadrátból fordul hátra és majd a Bak Plútó szomszédságában vált ismét direkt mozgásba, s mint ilyen az eddigiek átalakítására, transzformálására ösztönöz az „új normállal” kapcsolatban. Poláris világunkban természetesen ez az ellenerők egyre agyamentebb ellenreakcióit is kiválthatja, amire már most sorakoznak a példák. Ezért is az idézet ismét Alice Csodaországából fent.
Ha felnézünk a csillagos égboltra, akkor Hermész bolygója a Bak csillagképben vált irányt alatta a Mikroszkóppal és a Nyilas faráig hátrál vissza felette a Sassal, s onnan indul majd ismét előre. A Bak fényábrája a múltba tekint a Tejútra az Istenek Útjára. Tekints vissza, vizsgáld meg, vesd nagyító alá (mikroszkóp) mi igaz/valódi és mi nem, lásd mi képviseli a fényt, a magasabb megismerést és megélést. Majd a bölcsesség megismerésével emelkedj fel és indulj el a magasabb megélések irányába.
A Fő Konstruktőr úgy rendezte ezt a darabot, hogy éppen a retrográd Merkúr idejére esik január 18-án a Holdcsomók jegyváltása is, történetesen a Felszálló Holdcsomó a Merkúr által uralt Ikrekből a Bikába, mind levegősből földies elemi minőségbe vált, azaz rímel a fentiekre. A Felszálló Holdcsomó ugyanis a fejlődés iránya, a megtapasztalásra váró sors, a még járatlan út. Vele szemben a Leszálló Holdcsomó, mint a már megélt tapasztalatok és ösztönös működések mintája, a „járt út” a Nyilasból a Skorpióba lép és halad a következő másfél évben.
Nos… induljunk el alulról és haladjunk felfelé. Egy korábbi bejegyzésben egy lehetséges negatív forgatókönyvet már vázoltam: A levegős Ikrek Felszállóval még a szellemiség, az ideák világában zajlik minden, ám a földies Bikában – ahová január közepén megérkezik – a szellemiség már az anyag kőkemény valóságában materializálódik. Rajtunk múlik, hogy mi. A Skorpió (végleges lezárások) Leszálló Holdcsomó (múlt jelölő) egyik alacsony szintű megnyilvánulásáról a folyamatokat elnézve egy orwelli idézet jut eszembe: „A múltat eltörölték, a törlést elfelejtették, a hazugságból igazság lett”. Érdemes ezt összevetni a a tömeg tudat formáló pszichózissal és elgondolkodni rajta.
Mind a Bika, mind a Skorpió fix jegyek, azaz itt megszilárdulnak az eddigi változékony minőségű dolgok választásaink eredményeként. A földies Bikában materializálódik, formába, anyagba öntődik a megtapasztalás. A Holdcsomók mindig a választás dilemmáját hordozzák magukban a járt és a még járatlan út, az ismert és ismeretlen, az ösztönös és tudatosságot igénylő minták között. S ha már választásokról beszélünk, akkor a 2022-ben választások évét éljük – így is, úgy is J. Tekintettel arra, hogy 2+0+2+2=6, s a 6-os a Tarotban a válaszút lapja. Kicsiben egyénileg, nagyban kollektívan. Ráadásul idén nem lesznek olyan meghatározó nagy bolygó konstellációk, mint a 2020-as Szaturnusz-Plútó, Jupiter Plútó és Jupiter-Szaturnusz konjunkciók, vagy a 2021-es Szaturnusz Uránusz-kvadrát vagy mindkét év Plútó-Eris kvadrátja, hanem a Jupiter, Szaturnusz és Uránusz a Holdcsomókkal fog aspektusba kerülni és általa várhatóan választási, döntési helyzetekbe hozni.
A Felszálló Holdcsomó mint tanulandó a Bikában többek között az anyagi világgal, a fizikai megtapasztalással és az öt érzékszerven keresztül megtanulhatóval áll összefüggésben. Ide tartozik a testiség is és minden ami a test kényeztetését célozza. Hurrá, végre valami jó! Ám vele szemben a múltat és ösztönös mintákat jelölő Leszálló Holdcsomó a Skorpióban előhozhatja a rejtegetett titkokat, a tabukat és általában mindent, amit eddig a szőnyeg alá igyekeztünk söpörni. S mivel tengelyről lévén szó, a poláris ellentétpárok egymással való kiegyenlítődésre törekszenek, s így a testben manifesztálódhatnak, szomatizálódhatnak akár betegség formájában elnyomott, elfojtott lelki tartalmak, feldolgozatlan krízisek/traumák amennyiben azt a szellem, a tudat eddig nem óhajtotta felfogni, interpretálni. Ideje hát szellemünk/tudatunk által megérteni és anyagba önteni a lelkünk akaratát és nem tovább hárítani azt. Ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi helyzet is már egy nagyon régóta beteg, anyagba süllyedt és fenntarthatatlan kollektív társadalmi működés eredménye, amire az „új normális” orwelli „újbeszélben” előadva még betegebb megoldást kínál, akkor a karma/sors tengely itt még inkább szembe tolhatja eddigi működésünk eredményét és innen szép győzni. Márpedig tegyük hozzá, hogy a Skorpió minőségéhez magas szinten kapcsolódik a gyógyulás is, hiszen ahogy a kígyó mérgét is fel lehet használni orvosságként, úgy a skorpió mérgét is. Másfelől csillagképileg az égbolton felette a gyógyítás csillagképeként a Kígyótartó és kezei között a Kígyó látható, melynek fejénél (tudatosság) halad még egy darabig a Leszálló Holdcsomó. Továbbá a Holdcsomók, mint a Nap és Hold pályáinak találkozási pontjai eleve a tudatos és ösztönös minták határát is jelölik, mondván a látható gyökere a láthatatlanban rejlik, ezért aztán ideje lenne tovább látni az anyagi világ látszólagos illúziójánál és felszínre hozni a lelki tartalmakat. Vagy felszínre hozni a bennünk rejlő rejtett képességeket, az okkult tudást. Hogy azt ne ellenünk kihasználva alkalmazzák a beavatottak, hanem mi magunk váljunk beavatottként annak alkalmazójává mindnyájunk javára. Továbbá ahol a Skorpió minőség megjelenik, ott megjelennek az intenzív megélések és a végletek, amiből várhatóan nem lesz hiány. Mint ahogy a transzformációból és átalakulásból sem, ami a minőségi szintlépés érdekében történik a felemelkedés céljából, amihez adott esetben szükséges lehet alászállni a poklokra, elengedni a ragaszkodást és birtoklást, hogy utána megújulva hamvaiból újjászületett Főnix madárként emelkedjünk a magasba. Végezetül a Bika-Skorpió tengelye a stabilitás tengelye, ahol kiderül mennyire vagyunk stabilak kint és bent.


