„Szinte minden háború, amely az elmúlt 50 évben kezdődött, a média hazugságainak eredménye volt” – Julian Assange (a Wikileaks alapítója, akit az igazság leleplezése miatt évek óta fogva tartanak)

„Az összes háborús propaganda, a kiabálás, a hazugságok és a gyűlölet kivétel nélkül olyan emberektől származik, akik nem vesznek részt a háborúban” – George Orwell

Jelen elemzés célja a háttérfolyamatok megvilágítása asztrológiai szemüvegen keresztül, hogy megértsük a színpadon zajló folyamatok mögött ilyen mélyebb mozgató rugók működnek.

A Plútó keringési ideje 248 év, azaz ennyi idő alatt kerüli meg a Napot és kerül vissza egy képletben ugyanabba a pozícióba. Tekintettel arra, hogy nem kör alakú, hanem elliptikus pályán kering, ezért a Földről nézve változó sebességgel haladva eltérő hosszúságú időt tölt 1-1 állatövi jegyben, ezért pl. nem pontosan félidőben (124 év múlva) van saját induló pozíciójához képest oppozícióban és ugyanez érvényes a többi fényszögre is. A mundán értelmezésben a Plútó elsősorban a hatalom (azon belül is főleg a rejtett hatalom) és erő princípiuma, így mindenek előtt erről az oldaláról megközelítve szól ez az írás.

Az USA-t képletét a brit birodalomtól való függetlenséget kikiáltó nyilatkozat helye és ideje jelöli: Philadelphia, Pennsylvania 1776.07.04. 17:10

Az USA most éli a Plútó első visszatérését (2022.02.20.) és aki tud számolni, kapásból mondhatja, hogy azóta még csak 246 év telt el, akkor itt valami sántít. A Kozmoszban Rend Van, az időbeli eltérés oka, pedig az, hogy a Plútó rendszeres retrográd mozgásai során többször érinti a képletben ugyanazt a pontot. 1776-ben és 2022-ben is háromszor érinti és az utolsó és első érintés között közel 2 év telik el, ami választ ad a hiányzó 2 évre. Kezdjük az alap képlet releváns főbb üzeneteivel (sajnos kevés magas szinten megvalósuló témát látni).

Az ASC a Nyilasban, melynek uralkodója a Jupiter a VII. házban. A születés uralkodója jelzi a főbb motivációkat is. A Jupiter a terjeszkedés. A VII. ház az ellenfelek, ellenségek és mundán értelmezésben a háború és béke területe is. Vele szemben az I. házban (ami ide kerül, az az életút része) látható az Eris, aki a görög mitológiában a viszály és békétlenség istennője. A szembenállás alacsony szinten hajlamosíthat a projekciókra, amikor a képletbeli szereplő kivetíti környezetére nem tudatos működését (pl.: másra fogja, másra mutogat), vagy amikor valami magának különféle érdekekből megengedhető, az más által megcselekedve botrányos és szankcionálandó. A VII. házban látjuk továbbá a Vénuszt, mint a pénzügyek jelölőjét, azaz itt külügyekben és nemzetközi társulásokban a pénzügyek jelentőségét (pénzügyi világhatalom, IMF, Világbank, petro-dollár rendszer, pénzügyi szankciók, stb.). De ugyanitt VII. házban, a háború és béke területén látjuk a Marsot is, az akaratérvényesítés módját, ami nem más, mint a háború istene, nem utolsósorban pedig az IC uralkodója. Ez az alapok, a gyökerek jelölője, az ország földje, amire építkezik. Nos… a saját földjén követte el a történelem legnagyobb (eltagadott) népirtását az őslakosok kiirtásával és a maradéknak rezervátumoknak nevezett „koncentrációs táborokba” zárásával. Ez már önmagában is sérülésre utaló jel az alapoknál és gyökereknél, a hazánál. De ha megvizsgáljuk, hogy a benépesítésének többsége 1) olyan bevándorlókból származott, akik eleve valamilyen sérülést elszenvedve hagyták el az öreg kontinenst és kerestek új hazát (pl.: a korai kapitalizmus által földönfutóvá tett paraszti társadalom tömegei, háborúk elől menekülők, valamint kalandorok és törvényen kívülivé váltak), vagy 2) Afrikából biorobotnak behurcolt fekete rabszolgák, akkor érthető milyen társadalmi sérülésekre utal a IV. házas Chiron a gyökerek, az alapok és a haza területén. És érthetővé válik, milyen belső hazai gyökerekből (vagy gyökértelenségből) származó sérülésből táplálkozik a VII. házas Mars. Aztán feltűnhet, hogy az a IV. házas Chiron tűpontosan szemben áll a X. házas Júnóval, ami sérült társulási és szövetségkötési képességekre is utalhat (pl.: kormányzati szinten szerződésekből egyoldalú kilépés, ha már megváltozott az érdeke, lásd szövetségeseivel közösen Iránnal kötött 6 hatalmi megállapodás, vagy Oroszországgal kötött INF és Nyitott Égbolt megállapodás) továbbá az oppozíció itt is hajlamosíthat kivetítésre, amit a retrográd Merkúrral tetézve hajlamos lehet mindezt a sajtó útján fordítottan kommunikálni: „de hiszen a másik szegte meg a szerződést”). Ugyanitt a X. házban látható a Mérleg Szaturnusz, ami a próbatételeket, kihívásokat, de egyben a sorsfeladatot is jelöli, miközben a Mérleg a partnerség, harmónia és béke. Ha megnézzük, hogy az USA történelmének 246 évéből mindössze 15 év volt békés, amikor senkivel nem háborúzott (lásd IC uralkodójaként VII. házas Mars), akkor érthető, mit jelent kihívásként a partnerség, harmónia és béke, s hogy hol tart sorsfeladatának teljesítésében, azt döntse el a kedves olvasó. Látunk még egy 2. házas Plútót, ami jelzi, hogy a (rejtett) hatalomra és manipulációra erőforrásként támaszkodhat. 9. házas Neptunuszával alakítja az aktuális ideológiát és világnézetet (pl.: Holywood-i filmiparon keresztül), 8. házas Merkúr pedig jelezheti a hírközlés és kommunikáció manipulálását, a kettőt együtt felhasználva (Merkúr-Neptunusz szextil) pedig a főáramú tömegmédia és Big Tech hathatós segítségével tetszőleges álvalóságok legyártására képes formálva a világ közvéleményét. Rá lehet-e ismerni a képlet alapján a képlet „tulajdonosára”? Lépjünk tovább és nézzük meg történelmét a Plútóval összefüggésben!

Egy bolygó ciklusában a kiindulási ponthoz képest különös fontossággal bírnak a negyed, fél, és háromnegyed fordulatok, s végül a kezdő ponthoz való visszatérés, amelyek a cikluson belül lényeges eseményekre és folyamatokra utalnak. Lássuk ezeket sorban az USA esetében a történelmi eseményekkel összefüggésben (a megadott évszám intervallumok 1 fokos orbiszon belüli pontos fényszöget jelölne, de hatásmechanizmusát tekintve nyugodtan bővíthetjük +/- 3-5 évvel):

1776                      Függetlenné válásával megalakul az USA

1847-50                Nyitó kvadrát / első negyed

A ’40-es években az addigi legerősebb bevándorlás zajlott az USA-ba, ami táplálta a gazdasági fellendülést. 1846-48 amerikai-mexikói háború, az USA az addigi legnagyobb területi gyarapodással megszerzi Texast és a déli államok által felszínre hozza és katalizálja a rabszolgatartás addig lappangó problematikáját, ami hamarosan egy bő évtized alatt elvezetett az amerikai polgárháborúhoz. A polgárháborút követően az USA felzárkózva az európai nagyhatalmakhoz, vezető ipari-gazdasági-pénzügyi-katonai hatalommá vált, akivel számolni szükséges.

1935-38                Oppozíció

A nagy gazdasági világválságot követően a New Deal és az izoláció évei, amikor az USA igyekszik magát kivonni a nemzetközi folyamatokból. A felszín alatt azonban a hatalmi elitek (Morgan, Rockefeller, Warburg érdekek) a német gazdasági elittel kooperálva finanszírozzák a háborúra készülő német gazdaságot és ellátják alapanyagokkal. 3 évvel később Pearl Harbor ürügyén (amelyet előzetes ausztrál és saját titkosszolgálati jelentéseket szándékosan mellőzve hagynak megtörténni, hogy casus bellit szolgáltasson) az USA belép a II. világháborúba, melyet követően a kialakuló kétpólusú világrend meghatározójává válik.

1982-83                Záró kvadrát / utolsó negyed

1979-ben Zbigniew Brzezinski lengyel származású nemzetbiztonsági tanácsadó ötletével az USA az afgán mudzsahedineken keresztül becsalogatja a szovjeteket Afganisztánba azzal a céllal, hogy elhúzódó háborúval felőröljék és meggyengítsék a Szovjetuniót. (Brezinski még évtizedekig az USA geopolitikai stratégiájának egyik fő agytrösztje marad és már 1997-ben könyvben fejti ki véleményét Ukrajnával kapcsolatban az amerikai érdekeket szem előtt tartva: https://www.vilaghelyzete.com/2015/02/brzezinski-mar-1997-ben-megtervezte.html )

1983-ban Ronald Reagen amerikai elnök meghirdeti a csillagháborús tervet, aminek célja legfőbb riválisát a Szovjetuniót olyan fegyverkezési versenybe kényszeríteni, amibe pénzügyileg belerokkan. 1 évtizeden belül felbomlik a kétpólusú világrend és az USA kvázi egyeduralkodóvá válik, aminek révén elindul azon a 30 éves úton, amikor úgy gondolja bárhol bármit megtehet, segíti az Al Kaida és ISIS terrorszervezetek létrejöttét, hogy aztán vég nélküli háborúkkal exportálja a demokráciát (a legismertebbek Irak 1 & 2, Afganisztán, Líbia, Szíria, de ide tartozik Szerbia esete is).

2021-22                Visszatérés

A történelem során minden hanyatló birodalomra jellemző volt az elszabadult költségvetési és kereskedelmi deficit, a túlköltekező katonai kiadások, a kereskedelem összeomlása, járványok (funkciókutatás finanszírozása) és a törvényes rend összeomlása, amit az USA-ban is láthattunk az elmúlt években. A világhatalom gyakorlásának 3 alappillére, a kereskedelem, pénzügy, média közül a kereskedelemben Kína már átvette a vezetést, a pénzügyek terén egyre jobban billeg az USA pozíciója, egyedül a média terén van még megkérdőjelezhetetlen elsőbbsége. Továbbá minden agonizáló és hanyatló birodalom törvényszerűen konfrontálódni kényszerül riválisaival. Nézzük kik is lehetnek azok.

1904-ben a brit Királyi Földrajzi Társaságnak Halford John Mackinder nevű tudósa által megfogalmazott geopolitikai elemzése azóta meghatározóvá vált illetékes körökben. Elmélete szerint a Volgától a Jangcéig, a Himalájától az Északi-sarkvidékig terjedő terület az ún. Heartland (szívvidék), ami akkor is, most is Oroszország és Kína területe, valamint az érdekszférájukba tartozó Közép-Ázsia. A Világsziget pedig tulajdonképpen az Eurázsiai kontinens. Elmélete és stratégiája így szól:

„Aki uralja Kelet-Európát, az parancsol a Heartlandnek,

aki uralja a Heartlandet, az parancsol a Világszigetnek,

aki uralja a Világszigetet, az parancsol a világnak”

Ha ránézünk a térképre, az USA katonai támaszpontjai elárulkodó jelek a fentiekre nézve, s ha megvizsgáljuk az USA legismertebb háborúit az elmúlt 30 évben (és próbálkozásait Iránt belerángatni), akkor földrajzilag szintén sokat mondó, éppúgy mint az idén január első napjaiban kipattant kazahsztáni csinált felkelés, de a 2020-as belarusz próbálkozás sem tűnik spontán alulról jövő népi kezdeményezésnek…

A fentiekből látható, hogy a Plútó 248 éves ciklusában annak mindegyik jelentős „fordulópontja” meghatározó módon szerepet játszott az USA világhatalmi pozíciójának elérésében, mindegyik alkalommal 1-1 szintet feljebb lépett (Plútó sajátossága). Az elmúlt 30 évben a csúcson volt, innen már nincs tovább felfelé. Ám még mielőtt közvetlenül Ukrajnára rátérnénk vessünk egy pillantást néhány más meghatározó Plútó fényszögre az USA képletében az elmúlt bő 100 évben.

1913      Tranzit Plútó kvinkunx (150 fok) radix Plútó

A szövetségi jegybank szerepét betöltő FED megalapítása, amely megalapozta globális vezető pénzügyi (VII. házas Vénusz) pozícióját (és amely a legkevésbé szövetségi, mivel tulajdonosai magánbankok és amit alapítása óta sem sikerült auditálnia a szövetségi kormánynak).

1962      Tranzit Plútó másfél-kvadrát (135 fok) radix Plútó

Kubai rakétaválság, amikor a 3. világháború szélére sodródik a világ mivel a szovjetek Kubába telepítenek atomrakétákat veszélyeztetve az USA biztonságát (válasz csapásra sem nagyon maradt volna idejük, mint ahogy Oroszországnak sem maradna, ha Ukrajnába telepítenének hasonlót). Arról már kevesebb szó esik, hogy ezzel párhuzamosan az USA Jupiter típusú atomrakétákat telepített Törökországba, ami kb. ugyanakkor távolságra volt a Szovjetuniótól, mint Kuba az USA-tól.

1964      Tranzit Plútó másfél-kvadrát (135 fok) radix Plútó

Tonkini-öbölbeli incidens, mely hamis zászlós hadművelet szolgáltatott casus bellit az USA-nak, hogy elkezdje a vietnámi háborút.

1972      Tranzit Plútó trigon (120 fok) radix Plútó

Richard Nixon amerikai elnök az ősellenségnek számító kommunista Kínába látogat, ami elindítja Kína nyitási politikáját és az egy ország két rendszer elvét (kommunista politika, kapitalista gazdaság). Az utat Henry Kissinger külügyminiszter készíti elő, aki legalább akkora agytröszt azóta is jelen pillanatig, mint Brezinski. Nem mellesleg Kissinger volt a mentora annak a Klaus Schwabnak, aki megalapította és azóta is vezeti  Világgazdasági Fórumot és aminek keze nyoma rajta van a napjainkban zajló meghatározó folyamatok mindegyikén! Anno maga a kínai nyitás pedig lehetővé tette, hogy az amerikai bérekhez képest fillérekért ki lehessen szervezni a termelést Kínába jelentős profitot eredményezve.

2000-2001 Tranzit Plútó fél-kvadrát (45 fok) radix Plútó

Az ún. dotcom lufi kipukkanása a tőzsdén, ami a 90-es évektől a technológia cégek szárnyalásának végét és vele együtt globális recessziót eredményezett.

2001 és az ominózus 9/11-es hamis zászlós támadás, hogy igazolható legyen a bevonulás Afganisztánba, mint egyrészt geostratégiai fontosságú terület, másrészt rendkívül gazdag ritka földfémekben.

2014      Tranzit Plútó oppozícióban és Jupiter (születés uralkodója) együttállásban radix Nappal, továbbá tranzit Plútó kvinkunx DSC (VII. ház csúcsa)

Kijev és a Majdan téri csinált forradalom, melyben az amerikai külügy (Victoria Nulanddal az élén) és CIA segítségével az euro-atlanti csatlakozást napirendről levevő Janukovics ukrán elnököt elmozdítják és USA barát Porosenko elnököt helyezik a helyére. Ezzel megérkeztünk a mai krízis előzményéhez, mert ez volt az a pillanat, amikor az USA I. házas Eriszével (oppozícióban VII. házas születési uralkodójával lásd. radix értelmezés) szimbolikus értelemben begurította aranyalmáját a lakodalmas tömegbe. Emlékeztetőül a mitológiában a békétlenség és viszály istennőjét nem hívták meg Thétisz és Péleusz esküvőjére, ezért bosszúból egy aranyalmát gurított az ünneplők közé a „legszebbnek” felirattal. Afrodité, Athéné és Héra is magának követelte, mígnem Párisz ahelyett, hogy elharmadolta volna Afroditénak adta, mert ő a világ legszebb nőjének szerelmét ígérte cserébe. Meg is kapta Helené által, csak ő éppen Meneláosz király felesége volt, ezért kitört a 10 évig tartó Trójai háború.

Fentiekből megállapítható, hogy az elmúlt bő 100 évben, szinte mindegyik Plútó fényszögnél valamilyen meghatározó folyamat zajlott az USA világhatalmi pozíciója szempontjából. És akkor térjünk rá U-krajnára!

Fontos megjegyezni, hogy szláv nyelvekben a „krajna” kifejezés határt, határvidéket jelent: U-krajna neve is ezt jelenti. Találós kérdés: az USA vagy Oroszország határvidékét? Krajna olyan, mint a magyar őrvidék volt, lásd elcsatolt Burgenland (Oberwart-Felsőőr) vagy a még mindig hozzánk tartozó Őrség. Továbbá Ukrajna, mint állam történelmileg azóta létezett, hogy a Szovjetunió (amely szintén szabadkőműves kreálmány volt meghatározott céllal) idején Sztálin létrehozta, majd a Krímet nekik ajándékozta. Előtte a kijevi rusz vagy kijevi nagyfejedelemség része volt, ami a mai Oroszország és Fehéroroszország történelmi elődje. Az ukrán nép történelmileg úgy viszonyult az orosz néphez, mint pl. székely a magyarhoz, ami most van, az leginkább az elmúlt 30 év ideológiai agymosásának eredménye, mintapéldája hogyan lehet egymással szembe fordítani testvérnépeket.

A történelmi Oroszországra nem volt jellemző az agressziós háborúskodás, helyette védekező háborúkat vívott. Napóleonnak és Hitlernek is megmutatta, hol a határ, honnan lehet visszafordulni és hazamenni. 1848-49-ben sem magától jött, hanem az osztrák császár hívta be őket a (csinált) forradalom és szabadságharc leverésére. 1956-ban saját érdekövezetében teremtett rendet a jaltai nagyhatalmi érdekszférákon belül legyen ez bármennyire is fájdalmas megérteni. 1968-as prágai és 1980-as lengyel eset hasonló. Vajon feltűnt-e valakinek, hogy a keleti blokkban éppen 12 évente mindig máshol került napirendre a téma? Akit érdekel a miértre a válasz, annak ajánlom Bogár László értelmezését a témában. Afganisztánba pedig mint fent már láttuk az USA csalogatta be.

Láttuk az USA-nál, hogy Mérleg MC-je és Szaturnusza van, azaz cél lenne a háborús Kos IC-ből a békés és diplomatikus Mérlegbe átfordulni.

Vladimir Putyin született Szentpéterváron, 1952.10.07-én 9:30-kor.

Mérleg Napja, Merkúrja, Szaturnusza és Neptunusza van, ami  egy stelliumot képez. Ennél fogva a diplomácia és béketűrés meghatározónak szükséges lennie az esetében. Úgy látszik a rezonancia ezen a szinten is működik: egyik a másikra talált. A 2014-es ukrán politikai széljárás fordulat miatt a keleti határon 2 terület kikiáltotta függetlenségét, ami miatt lokális polgárháború alakult ki, amelyet a normandiai négyek (Németország, Franciaország, Oroszország, Ukrajna) által tető alá hozott 2015-ös Minszki Egyezmény lett volna hivatott rendezni.  Azóta 7 év telt el, ami pontosan egy szaturnuszi negyed ciklus és mint ilyen a türelem próbája. Oroszország következetesen kiállt (a számára előnyös) megállapodás végrehajtása mellett, míg Ukrajna vélhetőleg amerikai támogatással nem hajtotta végre azt, miközben a kelet-ukrajnai szakadár területeken zajló attrocitásokért nem szólalt fel a nyugat, szokás szerint még csak át sem ütötték a média ingerküszöbét, mint ahogy a Biden család ukrajnai gazdasági érdekeltségei sem, pedig arról maga Joe Biden beszélt egy akkor még Obama alelnökeként készült interjúban. A 2007-es müncheni biztonsági konferencián tett felszólalása óta Putyin az elmúlt 15 évben rendre hangoztatta Oroszország biztonsági aggályait a NATO (mint az USA katonailag meghosszabbított keze) határaihoz közeledő terjeszkedése miatt. 2014 óta az USA segítségével az ukrán hadsereget 100 ezerről 250 ezerre növelték és megállás nélkül folyt a pénzügyi és katonai segítségnyújtás. A Minszki Megállapodás után 7 évvel tavaly év végén kezdett el kiéleződni a helyzet, amióta Putyin diplomáciai csatornákon 3 fordulóban is az USA-hoz és a NATO-hoz is jegyzéket küldött, melyekre a nyugati hatalmak jóindulattal is csak látványtechnikai válaszokat adtak.

A Mérleg jegyéhez Tarot-ban a 8-as lapot az Igazság lapját társítjuk, amelyen egy női alak egyik kezében egy mérleget, a másikban pedig egy kardot tart. A jelek szerint a szaturnuszi negyed ciklus lejártával a béke (Mérleg) tűrés (Szaturnusz = kitartás, türelem) Putyin képletében elfogyott, kezéből letette a mérleget és felemelte a kardot. Aki az elmúlt években végig hallgatta Putyin beszédeit elejétől a végéig és nem a sajtóban szövegkörnyezetéből kiragadott mondatok alapján tájékozódott, az érti miről beszél, azt is, hogy miért és azt is, hogy nem egy öregember, akinek elgurult a gyógyszere, mint ahogy azt a legtöbb nyugati média bemutatni igyekszik. Félre értés ne essen, nem tudok sem azonosulni, sem támogatni semmilyen életellenes cselekedetet vagy háborút, mert nem lehet megoldás semmire sem, s mindaddig amíg nagyhatalmi befolyási övezetek szerinti játékokról szükséges beszélnünk, addig a homo sapiens a  játszótéri homokozóban van. Ugyanakkor amíg ezen a bolygón ez a játék folyik addig érdemes tiszteletben tartani minden fél jogos érdekeit oda-vissza és nem az egyszeri hétköznapi életüket élni próbáló emberek kárára, azokat ágyútölteléknek használva geopolitikai játszmákba kezdeni.

A jelen közvetlen orosz-ukrán háborúnak azonban sokkal messzemenőbb közvetett hullámai látszanak felsejleni és mindig érdemes feltenni a kérdést: Cui bono? Cui prodest? Azaz ki profitál belőle?

Oroszországnak kb. annyira hiányzott a háború, mint Quasimodonak még 1 púp a hátára, választhatott egy rossz és egy még rosszabb megoldás között: ha nem lép előbb, akkor később a NATO-val lenne kénytelen szembemenni, márpedig ő sem hülye. Az ukrán elit pedig egészen 2014-ig felismerte, hogy földrajzi helyzetükből fogva híd lehetne a nyugat és kelet között.

Írásaimban már többször hivatkoztam Fabio Vighi, a Cardiff Egyetem közgazdasági professzorának, valamint Ernst Wolf pénzügyi oknyomozó újságírónak tanulmányaira és interjúira, melyben mindketten kifejtik, hogy a nyugati pénzügyi-gazdasági berendezkedés a végére ért és a végjátékot látjuk szemünk előtt leperegni. Annak érdekében, hogy tömeges szinten ne ismerjék fel, mi is zajlik, ezért folyamatos válság (krízis = Plútó) üzemmódba volt szükséges kapcsolnia az globális elitnek mindaddig, amíg a Nagy Újraindítás terve az agenda szerint 2030-ig meg nem valósul. „Az a szándékuk, hogy az egyik pánik módot lecseréljék egy másikra… Csak káoszt akarnak kelteni, mert csak a káosz révén akadályozhatnak meg minket attól, hogy megértsük, mi is történik valójában.” – Reiner Füllmich

Néhány potenciális következménye az orosz-ukrán háborúnak, főleg ha elhúzódó konfliktussá válik: 1) Mind Ukrajna, mind Oroszország jelentős mezőgazdasági termelő és exportőr, így ezen termények ára tartósan emelkedhet, ami az egyébként is beindult globális inflációt tovább emelheti. 2) Oroszország az egyik nyersanyag és ásványkincs készletekkel rendelkezik, ami főleg a bevezetett szankciók miatt emelheti ezek világpiaci árát és hozzájárul az inflációhoz. Ez a 2 együtt az elmúlt hónapokban elszabadult infláció mellé kiváló indok lehet a figyelmet elterelni a globális jegybankok eddigi monetáris politikájának megkérdőjelezhetőségéről. 3) Oroszország meghatározó gáz és olaj exportőr elsősorban az EU számára. Oroszország kiiktatása az EU-s gázbeszerzésből úgy, hogy majd az EU az USA-tól vehet jóval drágább cseppfolyósított palagázt (ami egyébként nem is képes fedezni az EU-s igényt) egyrészt olyan, mint egyik drogkartell háborúja a másikkal, hogy kiüsse a piacról annak érdekében, hogy a saját anyagát teríthesse, másrészt látszólag az EU saját magát lövi lábon vele azért, hogy illedelmesen teljesítse az amerikai gazdi akaratát. Ugyanakkor remek táptalajt szolgáltathat a valós problémát hamis narratívával elbeszélő „zöld” politikának. 4) Oroszországnak a SWIFT rendszerről való esetleges leválasztása súlyos következményekkel járna nem csak Oroszországra nézve, de elsősorban az EU-ra, közvetetten pedig a globális pénzügyi rendszerre nézve is, ami tovább gyorsíthatja mindenhol a digitális jegybank pénz (CDBC), mint kontroll eszköz fejlesztését, mint ahogy Ukrajnában már fel is merült. PROBLÉM – REAKCIÓ – MEGOLDÁS, tehát a probléma tágabb perspektívából előmozdíthat egy sor dolgot, ami illeszkedik egy bizonyos tervbe.

A német Kieli Gazdaságkutató Intézet által készített tanulmány szerint a 2014-es oroszok elleni szankciók is kontraproduktívak voltak az EU számára és akadályozták a természetes kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat, míg az USA számára semleges. Az USA legmélyebb ősi félelme az, hogy a Németország vette európai pénzügyi és szellemi tőke összeáll az orosz nyersanyagokkal, és/vagy kiegészítve a kínai „egy övezet egy út” kezdeményezéssel, mert azáltal az USA a futotta még kategóriába kerülne geopolitikában. Ha figyelembe veszem a fent felsorolt potenciális következményeit az orosz-ukrán háborúnak akkor nem csak az USA az egyik lehetséges nyertese, de a Világgazdasági Fórum 2030-as célkitűzéseit is szolgálja, mondhatnám mindkettőnek kapóra jön. Az USA egy elhúzódó konfliktussal európai vazallusait gyengítheti, katonai vetélytársát lefoglalhatja, miközben minden erőforrását legfőbb kihívójára Kínára összpontosíthatja. Mikor ha nem a Plútó visszatérésekor, amikor globális hatalmi pozíciója már látványosan gyengülőben van. Természetesen mindez csak és kizárólag az ukrán nép szabadsága, az emberi jogok és a demokrácia védelme, valamint humanitárius megfontolások után következhet. Továbbá (lehet, hogy sokaknál kiveri a biztosítékot, de le lehet iratkozni) van egy mellékszála is a hanyatló nyugati berendezkedésnek. Putyin többször kijelentette, hogy a család attól család, hogy a nő az nő, a férfi az férfi, a hagyomány pedig érték. Ezzel szemben az óceán túloldalán a Biden adminisztrációban egészségügyi miniszter helyettesi pozíciót tölt be a világon elsőként egy transz nemű személy. Mindenki azt csinál felnőtt fejjel saját pénzen saját nemével, amit akar. De ha a világ jelenleg még vezető államában a hatalom gyakorlásának legfelsőbb szintjére egy nemi identitását megkérdőjelező személyt neveznek ki az egész-ség-ügy élére, akkor az egyrészt politika, másrészt az állam saját identitás válságának tükre.

Sajnos sem a közeljövő, sem a távolabbi nem ígér sok jót. Személy szerint az utóbbi hetekben a háborúra a szomszédban számítottam, és kíváncsi voltam mit fog hozni a Bak Vénusz, Mars, Plútó, Vesta együttállás, ami pontosan egybe esik az USA Plútó visszatérésével. Bíztam benne, hogy a Vénusz a diplomáciával feloldja a helyzetet, de nem így lett. A helyzet tovább eszkalálódhat, amikor a Vízöntő Mars március második felében beleszalad az Uránusz kvadrátjába, illetve később miután a Jupiter májusban belép a Kos jegyébe és eléri az USA IC-jét.

Hosszabb távon pedig a képen látható és 2025 augusztusában bepontosodó Plútó-Neptunusz-Szaturnusz-Uránusz háromszög (kiegészülve a Sednával) jelentős hatást gyakorol az USA-ra (+ vele a világra) és az IC-MC tengelyen annak történelmi irányára. A 3 transzcendens bolygó a Szaturnusszal a fókuszpontban az USA IC-jénél igencsak erőteljes fejleményekre utal majd. Amit most látunk folyamatokat, azok hosszútávon határozzák meg az eseményeket.

Források, amiről a főáramú média nem beszél:

https://www.alternativhirek.com/2018/11/ki-all-az-ukran-orosz-konfliktus.html

https://www.vilaghelyzete.com/2015/05/mit-akar-putyin-az-ukran-konfliktus.html

https://www.vilaghelyzete.com/2014/01/az-usa-pentagon-kiszivargott-kezikonyve.html

https://www.vilaghelyzete.com/2014/08/ukrajna-kelet-es-nyugat-hataran-drabik.html