Az idei és jövő év meghatározó energiamintázatban a Szaturnusz-Plútó találkozásában közvetít egymás között a Leszálló Holdcsomó idén (jövőre pedig érkezik hozzá a másik sorsbolygó a Jupiter).

A legutóbbi írásban a Plútóval való találkozásáról esett szó, most vegyük szemügyre, mit jelent a karma-tengely találkozása a Karma Urával. (Ugyanakkor ezek párhuzamosan futó energiák a tavasz folyamán!)

Érdemes rögtön tisztázni mit is jelent a karma kifejezés.

• Ok és okozat törvénye. Minden gondolat, kimondott szó és cselekedet visszahat saját magunkra. Minden, amit megtapasztalunk okozatként, annak van egy múltban gyökerező oka. És minden, amire okot adunk, az az elénk jövő jövőben okozatként tér vissza Hozzánk. A magyar nyelv így mondja: „ki mint vet, úgy arat”.

• Minden cselekedetre van reakció, egyenlő erejű és előjelű, ami nem más, mint Newton harmadik törvénye, az Erő törvénye.

• Lekszikov Attila megfogalmazásában „A negatív karma a harmónia (egyensúly) helyreállítására irányuló esemény/cselekvés” Miért? Mert valamikor a múltban nem szeretetből cselekedtünk. A szeretet ugyanis az, amikor a lelkünkkel harmóniában egy ritmusban cselekszünk. És ha Isten=Szeretet, akkor ez esetben Istentől eltávolodva, elszakadva cselekedtünk. De nem az ő büntetése ér utol, hanem saját tettünk következménye, ami lehetőséget ad kijavítani az eltévesztett utat, ami mára csak úgy maradt meg a köztudatban, hogy „bűn”. De mint tudjuk ilyen nem létezik, csak elvétett cél.

• Az Egység Törvénye szerint Ra megfogalmazásában: „A mi felfogásunkban a karmát egyfajta tehetetlenségnek lehetne nevezni. A saját magunk által indított tetteink folytatják az egyensúlyozást egészen addig, amíg valaki elő nem hívja az ellenőrzést vagy egy magasabb elvet, melyet fékezésnek vagy megállításnak hívunk. A tettek tehetetlenségének ilyen fajta megállítását megbocsájtásnak hívhatjuk.”

Önmagában a karma éppúgy lehet pozitív, mint negatív, így összefoglalva tehát megállapítható, hogy a negatív karma a Forrástól, Teremtőtől, EGYtől való eltávolodás következménye, a pozitív pedig a hozzá való közeledésé. S mivel mindnyájan isteni teremtő lények vagyunk, így a Forrástól való eltávolodás nem más, mint a MAG-unktól, azaz önMAGunk isteni lényétől való eltávolodás, a közeledés pedig önMAGunk legmagasabb szintű isteni fényéhez való közeledés. Az pedig, hogy kik is vagyunk valójában és kikké válhatunk, az ÖNISMERET. Nem véletlenül szerepelt a delphoi jósda kapuján a felirat: „ismerd meg önmagad!”.

Mert ha nem tudod ki is vagy, azt sem tudod merre van a saját MAGodhoz, a középpontodhoz való közeledés és a távolodás.Márpedig ebben segített és segít továbbra is a Plútó-Sárkányfarok energiája, hogy felszínre hozza a karmikus múltban mélybe temetett, elfojtott, megtagadott dolgainkat és azokat tudatunkba emelve rehabilitáljuk. Mert attól, hogy a pincébe zárunk valamit, attól még továbbra is a részünk marad. Ám amiről nem kívánunk tudomást venni, az önálló életre kelve kíván visszatérni hozzánk, hogy újra otthonra leljen bennünk. Amiről nem tudunk tudatosan, az irányít bennünket. Ha ráadásul még csak nem is akarunk róla tudni tudatosan (elfojtás, elnyomás, megtagadás), akkor aranytálcán nyújtjuk át számára a hatalmat. Ha már tudjuk tudatosan (mert mondjuk kibékülünk vele és nem akarjuk elnyomni), akkor viszont nekünk van hatalmunk felette és eldönthetjük, hogy mit kezdünk vele. Minél több sötétben tartott tudattalan témát emelünk tudatunk fényébe, annál több hatalommal rendelkezünk sorsunk felett. Ezáltal egyrészt nő az önismeretünk, másrészt felelősséggel jár.

És ezzel meg is érkeztünk a Szaturnuszhoz, a felvállalás, a felelősségvállalás princípiumához. Ő az, akivel az oldalunkon nem hátrálunk meg a nehézségek elől a megpróbáltatás óráján sem. Ő az aki segít fel-váll-alva vállunkra venni a terheket és cipelni. Krisztus is szaturnuszi minőség volt ebből a szempontból. A szent misztériumok beavatottjaként pontosan tudta mi vár rá kezdettől fogva, ismerte saját MAG-át és a sorsát. Képzeld el mi lett volna, ha nem ismeri és a Gecsemáné kertbeni elfogása után azt mondta volna: csesszétek meg a kereszteteket, egész eddig csak hülyítettelek benneteket, de most inkább haza megyek és iszok egy kóser fröccsöt. Ehelyett a Mester megmutatta, mit jelent felvállalni. Természetesen lehet mondani, hogy beavatottként neki könnyű volt ismernie a küldetését. Mindenkinek a szívébe van írva. Csak merni kell hallgatni rá és félre tenni a külső befolyásoló tényezőket. Jó, de ő különben is Mester volt. Senki nem vállal leszületés előtt nagyobb feladatot, mint amennyit képes a vállára véve elvégezni. De nekem fáj a vállam és különben is a f@szom a keresztbe! Oké, de akkor tisztulás és felszabadulás sem lesz. Merthogy a sors felvállalásával indul be a tisztulás, ami által majd lesz mód letenni a terheket és felszabadulni. De az már a Vízöntő Szaturnusz témája lesz pár év múlva. Most viszont Kronosz még a Leszálló Holdcsomóval táncol a Bak jegyében Hádész társaságában.

A mitológiában Kronosz/Szaturnusz az, aki miután kasztrálta apját Uranoszt, átvette a hatalmat és végig uralta az Aranykort, amikor még az emberek birtokában voltak a magas isteni minőségeknek és aszerint éltek. De neki is volt egy hibája. Nem akarta abbahagyni. Megjósolták neki ugyanis, hogy karmája utoléri és apjához hasonlóan őt is egyik fia fogja letaszítani a trónról. Ezért Rheával közös gyermekeit (Hesztiát, Hádészt, Hérát, Poszeidont és Demetert) sorra lenyelte, ahogy megszülettek. Hitvese megunta és Zeusz megszületésekor egy pólyába tekert követ adott neki lenyelni, Zeuszt pedig titokban felnevelték. Később férfivá éretten beteljesítette sorsát és letaszította trónjáról Kronoszt, ám még mielőtt száműzte apját, kiszabadított testvéreit, azaz Kronosznak fel kellett öklendeznie lenyelt (elfojtott) gyermekeit a későbbi olümposzi isteneket (akik saját teremtő erőink). Azaz hiába próbálta megúszni a sorsát, az utolérte és az elfojtásait, megtagadott gyermekeit, azaz saját teremtéseit a felszínre kellett hoznia. Ilyenek vagyunk mi emberek is: a sorsunk elől menekülünk a legjobban.

Szaturnusz nemcsak a Karma Ura, hanem az Idő Ura, a Kozmikus Rend Őre, a Küszöb Őre és a bölcs Tanító Mester.

A karma egyesíti az idősíkokat a múltat a jelennel és jövővel. A jelenben azt aratjuk le, amit a múltban vetettünk és amit most vetünk, azt aratjuk le a jövőben. A Kozmikus Rend Őreként felügyeli, hogy a megfelelő időben minden a helyére kerüljön, és a karmikus mérleg tartozik és követel oldala mindig kiegyenlítődjön. Amivel kapcsolatba kerül annak rendelt ideje van. A Sárkányfarokkal karöltve most éppen annak, hogy nem lehet elmeneküli a múlt elől, felelősséget kell vállalni a múlt tetteiért, és keményen szembe kell nézni személyiségünk negatív aspektusaival is, ha eredményesek akarunk lenni és el akarunk indulni a vágyott irányba. Ehhez adott esetben szükség lehet visszafordulni a tévesen bejárt, de megtapasztalást adó útról és elindulni a még ismeretlen irányba. Ahol és amikor színre lép, ott és akkor már nem lehet megúszásra játszani. Nem lehet elkummantani a dolgokat.

Mivel a Szaturnusz a látható bolygók közül az utolsó, ami után a transzcendens bolygók felfedezéséig sokáig az üres semmit hitték, így ő a Küszöb Őre, amit átlépve érhetőek el a messianisztikus, azaz megváltó minőséget képviselő bolygók. Amíg nem tudod hol vannak saját határaid, addig át sem tudod lépni őket. Ezért a Szaturnusz saját komfortzónád határait is képviseli, s megmutatja, hol tudod meghaladni önmagadat. Minden hárítás (mit miért nem, vagy mit megúszni és mit elkummantani) a komfortzóna védelme. Ami nem baj, de akkor megváltás sincs. Megváltás = megváltoztatni. Akkor nyílik rá lehetőség, amikor átléped a küszöböt. Saját félelmeidet, kishitűségedet, a világról kialakított képedet. Amikor megküzdesz saját sárkányaiddal. Ez a Szaturnusz karma-tengellyel való találkozásakor fokozottan aktuális, mivel a Felszálló Holdcsomó a Sárkányfej, a Leszálló pedig a Sárkányfarok. Addig ne is várd a mesebeli királylányt, vagy a herceget a fehér lovon a fele királysággal. Tiéd lehet, mert Te készítetted elő magadnak, de a Szaturnusz vigyáz rá, hogy az élet legnagyobb ajándékait csak akkor kaphasd meg, ha elvégzed a feladatot, amit választottál. ÁÁÁ! Értem! Ide nekem azt a keresztet! Hová is tettem? Lehetne egy picit nagyobb és nehezebb?

„Teher alatt nő a pálma” tartja a mondás, a szép és értékes kristályok pedig lassan hosszú idő alatt lépésről lépésre nyomás alatt formálódva jönnek létre. Mindegyik Szaturnuszi minőség. Persze manapság nem divat sokáig kitartóan nehézségeket vállalva kitartóan tenni bármit is. Gyorsan és különösebb energia befektetés nélkül könnyen hozzá lehet jutni a gagyihoz. Az isteni megszentelt minőség eléréséhez azonban más út vezet. Az alkímiai ólomból csak úgy lesz arany, ha kiég belőle a salak. Itt a Leszálló Holdcsomónál a karmikus múlt salakját égetjük ki magunkból. A Szaturnusz bölcs Tanítóként nem szívatni akar, hanem rámutat, hol és miben érdemes még dolgozni magunkon, hogyan tudunk nemesedni és kimunkálni saját isteni fényünket.

Mind a Szaturnusz, mind a Plútó kapcsolatba hozható a lezárásokkal. Mindketten tisztában vannak vele, hogy a dolgoknak menthetetlenül véget kell érniük, amint nem szolgálják további céljainkat, főleg ha már kifejezetten akadályozzák előbbre lépésünket. A hernyó amikor bebábozódik még (tudatosan) nem tudja, hogy pillangóvá válik (csak ösztönösen), ezért azt hiszi itt a vég. Valójában egy időszerű és szükségszerű minőségi átalakulás során egy magasabb szintre lép. El kell hagynia a világról kialakított képét, el kell hagynia a komfortzónáját, ki kell lépnie az egójából. Előtte csúszott mászott, utána repked és szárnyal. Vállalnia kell a nehézséget és megpróbáltatást, hogy magasabb létformára váltson. Az ő átalakulása is sorsszerű, ahogy a jelen időszak változásai is valódi rendeltetésünknek, sorsunknak megfelelő folyamat, hogy teret adjanak életünkben az igazi és szent minőségeknek. Aki eddig is a lelke hívásait követte, annak ez az időszak visszaigazolásokat hozhat és a Szaturnusz megcsillogtathatja számára az ajándékait. Aki pedig alternatív utakat igyekezett megtapasztalni, annak göröngyösebb lehet a folytatás szükség esetén visszatalálni.

A Felszálló Holdcsomó által képviselt eltervezett jövő pont szemben, a Rák jegyében van, melynek uralkodója a Hold. Követni a Lelkedet, annak hívását, miközben a lélek az anyagban vizsgázik. A Holdcsomók eleve a Nap és Hold keringési pályasíkjainak metszéspontjai, ahol a tudatos és tudattalan találkoznak. A Hold és Szaturnusz egymás poláris kiegészítői, ahogy az általuk uralt jegyek is, mégis kettőjük kapcsolatát a hagyományos asztrológia depresszióra hajlamosító időszakoknak írja le. Valóban az? Mit is jelent a depresszió eredendően? Mélyedést! A sivatagi népek mióta világ a világ bármely kontinensen szó szerint keresték a depressziót, a mélyedést. Miért? Mert ott van esély vizet találni, ami a túléléshez szükséges. A víz elemi analógiái mit is jelentenek? Érzés, érzelem, lélek. Aki eltávolodott a Teremtőtől, a Forrástól, az EGYtől, az a mélyedésben találhat rá újra. Sokszor csak a mélyedésben a gödör alján tesszük fel a nagy kérdéseket és kezdjük el keresni Istent.

Kegyelmi időszak ez! Az Univerzum Stúdió bemutatásában ez a film nem 3 órás. Március végétől október végéig 7 hónapon át tart, beleértve a Szaturnusz 5 hónapos látszólag hátráló mozgását az égbolton, s a teljes időszak alatt háromszor pontosodik be egyesülése a Sárkányfarokkal. Kegyes az Úr és irgalmas. Lehetőséget ad a múltban eltévesztett célok javítására. A Szaturnusz retrográdba fordulása április 30-án azonos napon történik első tetőzésével a Sárkányfarokkal holdfázis szempontjából a 7. fázisban. Ez az újra-orientáció, az újratervezés fázisa, néhány órával később pedig átvált az utolsó 8. fázisba a selejtezés szakaszába, amikor érdemes kiszórni mindent az életünkből, ami értéktelen és ez analóg a Szaturnuszi minőséggel: csak az igaz és időtálló értékeket engedi át a jövőbe. Mindez meghatározza az egész időszakot. Az időszak kezdetén április-májusban van legközelebb egymáshoz a Szaturnusz és Plútó, majd kicsit eltávolodnak, hogy szusszanásnyi időt adjon mindenkinek az lomtalanításra, szükség esetén újratervezésre és felvállalni a mélyből előkerült dolgokat mielőtt az olló újra záródni kezd a januári tetőzést megelőzően.Azzal kezdtem, hogy végső soron a karma a szeretettől való eltávolodás vagy hozzá való közeledés következménye, így ezzel is zárom.

A Szaturnusz a Nyilas csillagképben a Tejútról az Istenek Útjáról már lefelé haladva a legmagasabb szintű tudást hozza le. Hogy mi az? Az Egység Törvényében Ra így szól róla:

„Nem emlékeztek mely lapok vannak a kezetekben vagy mások kezében, talán még a játék szabályaira sem. Ezt a játékot csak az nyerheti meg, aki az odaadó szeretet hatása alatt az összes kártyáját felfedi. Csak az nyerheti meg, aki az összeset mindenkinek láthatóan az asztalra teríti és így szól: – Mindenki az összes játékos, mindegyik ön-magam – mindegy mik a lapjaitok, én szeretlek titeket. – Ez a játék: tudni, megbocsájtani, egyensúlyt teremteni, és szeretettel megnyílni.”