2019 a másképp látás éveként (Tarot XII – Akasztott Ember) a kényszerhelyzetből való tanulás, szemléletmód- és nézőpont váltás jegyében telt, ami felkészülés volt 2020-ra, melyben a XX-as Ítélet lapja és általa Isten akarata duplán jelenik meg. „Azért, mert ami Neked a legjobb, az nem biztos, hogy emberi egód számára is a legjobbat jelenti. A lélek a legjobbra vágyik, de ez a legjobb, mindig harmóniában van azzal a sorssal, amit meg kell élni. Ehhez el kell fogadnod, hogy nem az emberi éned a főnök a fizikai világodban sem. Engedd, hogy a Lelked vezessen kint, fentről pedig a legnagyobb hatalom irányítson” – Lekszikov Attila
A kártya szimbólumai között megjelenik a feltámadás és megváltás, amikor az eddig eltemetett, elnyomott, megtagadott, elfojtott dolgok kiszabadulnak, amikor az igaz és magasztos minőségek kiemelkednek a sötétből. Éppen ezért hívják az Újjászületés lapjának is, mint új kezdet. Ám mivel nincs feltámadás halál nélkül, ezért ehhez előbb valaminek végérvényesen le kell zárulnia, meg kell halnia – a méltatlannak.
Mindez már önmagában is jelez párhuzamot az analógiák szintjén a Szaturnusz-Plútó együttállással, ami egész 2020-ra rányomja bélyegét. Azért is, mert a polgári Újév képletében is meghatározó, és azért is, mert egész évben még hatótávolságon belül mozog a 2 energia. Valódi korszakváltásban vagyunk, amikor sok szempontból már nem működhetnek, nem működtethetőek a dolgok úgy, ahogyan eddig.Ám nem szükséges sem a kártyát, sem a csillagokat ismerni ahhoz, hogy lássuk ciklusváltásban (=korszakváltásban) vagyunk, ha ránézünk arra a képre, ami azt mutatja hány ciklus kezdődik/záródik le 2020-ban. Akinek jó a szeme 13 ciklusváltást számolhat meg 2020-ra úgy, hogy egyébként évente átlagosan 1 szokott lenni… (!) … Ne feledjük, hogy az égitestek saját teremtő erőinket szimbolizálják, amivel élünk, vagy visszaélünk, de teremtéseink mindenképpen visszahatnak ránk, így „amint fent úgy lent” a ciklus/korszak váltások bennünk (is) zajlanak, ami kivetül a külvilágban megtapasztaltakra. Nyilván a 13-ban szerepelnek bolygók és fő aszteroidák (melyekkel a nyitottabb asztrológusok hajlandóak foglalkozni) közötti ciklusok is. De csak a klasszikus bolygókat tekintve is 6-ról beszélünk az átlagos 1-gyel szemben, s ezekből 3 különösen meghatározó.
1) A Szaturnusz-Plútó találkozóról már rengeteg szó volt és még lesz is, mivel 34-37 éves ciklusok kezdetét jelöli ki.
2) A 2 sorsbolygó (Jupiter-Szaturnusz) 20 éves ciklusai legalább ennyire meghatározóak kollektív szinteken a lehetőségek és korlátok, valamint az egyensúly különféle megélésében. Míg az előző ciklus föld jegyben kezdődve a fizikai megtapasztalásokra nyitott új korszakot, addig a 2020-as (egybeesik majd a téli napfordulóval) a levegős Vízöntő 1. fokán a gondolkodásra és eszmékre nyit új teret.
3) A Jupiter-Plútó 12-13 éves ciklusai szólhatnak többek között rejtegetett igazságok kiderüléséről vagy nyilvánosságra hozataláról vagy a jog és hatalom kapcsolatáról. Mindhárom kapcsolódásnak vannak társadalmi, gazdasági, politikai, hatalmi megnyilvánulásai.
Utoljára Szaturnusz-Plútó találkozó a Bak jegyében 1518-ban volt, olyan pedig, amikor a Jupiter-Szaturnusz-Plútó egyszerre volt a Bakban utoljára 1284-1285-ben. Ha visszaemlékezünk milyen események zajlottak akkoriban ezen bolygók jelentései szerint, utalást kaphatunk arra milyen fajsúlyú és jellegű fejlemények várhatóak. Az előbbi a reformáció ideje, amikor a katolikus egyházból elkezdenek kiválni a protestánsok. Ezzel a nyugati katolikus egyház közel 500 éves addig megkérdőjelezhetetlennek hitt hatalma ingott meg, a Római Birodalomban államvallássá tett kereszténység (391) pedig a kelet-nyugati szakadás (1054) mellett bő 1100 éves fennállásának 2. legjelentősebb válságát élte meg, majd a középkori tudatosság szintjén elindultak a vallásháborúk. A másik időszakra tehető egy kevésbé látványos/ismert, de hasonlóan jelentős állomás, ami az ősi ezoterikus tudással élő (vagy visszaélő?) Templomosok virágkora Nyugat-Európában, akik lerakták az azóta is működő pénzügyi rendszer alapjait, miközben befolyásuk helyenként az államok fölé emelkedik, s maga IV. Fülöp francia király is nemcsak adósukká vált, de hatalmát veszélyeztetve érezvén elvezetett oda, hogy a pápát felkérve vetett később véget nyílt tevékenységüknek, s kényszerültek később azok titkos társaságokba szerveződni.
Fentiekből látszik, hogy mindkét történetben megjelenik a regnáló hatalom (egyházi vagy világi) struktúráinak és rendszereinek megingása, majd később az abból eredő következmények társadalmi, politikai, gazdasági, egyházi vonatkozásban és kijelenthető, hogy más lett a világ utána. Nyilván a folyamatok kibontakozása több időt vett igénybe és utólag visszatekintve állapítható meg a hatásuk.2020 másik jelentős égi vetülete a Plútó-Eris teremtő aspektusa (kvadrát), amelyről itthon nem láttam még említést, pedig szóra érdemes (elő fog kerülni bővebben is, amikor majd elérkezik az ideje). 1930-as felfedezése óta a Plútót tartották a legkülső bolygónak, azt gondolván ott ér véget a mi Naprendszerünk – egészen 2003-ig, amikor felfedezték az Erist. S mivel annak mérete nagyobb a Plútóénál, így elsőre annak is bolygó státuszt illett volna adni. Viszont ekkor a csillagászok már tudták, hogy a Naprendszerünk szélén (Kuiper-öv, Szórt Korong, Oort-felhő) valószínűleg jóval több objektum vár még felfedezésre, s ha minden ilyen égitest bolygó státuszt kap, akkor gyorsan kezelhetetlen mennyiségű bolygóval lesz. Ezért 3 évvel később új „szabvány” rendszert határoztak meg a bolygók számára, és létrehozták a (szakmai körökben egyébként is kifogásolható) „törpebolygó” kategóriát, aminek köszönhetően a Plútót lefokozták (asztrológiai jelentőségét persze nem befolyásolta, s egy Plútó aspektust megélő csillagász valószínű meggondolná magát a lefokozást illetően, mert kicsi a bors, de erős). Eris pedig, a névadó Érisz görög istennőhöz híven (a név kötelez) hozta a formáját és borította az addigi status quot. Hozzá kötjük azokat a drasztikusan megváltozó körülményeket, amelyek hatására felkavarodik a poshadt állóvíz, kizökken a szekér a régi kerékvágásból és kénytelenek vagyunk a járt utat elhagyni a járatlanért. Pozitívan megélve sokszor szükség van rá, hogy változtassunk olyan szokásainkon, amelyekre magunktól nem vagyunk hajlandóak és kiprojektálva kívülről ért hatásként már kénytelenek leszünk rá. Alacsony szinten a békétlenség és viszály kapcsolódik hozzá, melynek istennője volt a görög panteonban, de ezek előbb mindig belül keletkeznek (pl. elme és lélek, fej és szív között) és kívül csak az tükröződik vissza. Vagy hozzá köthető a rivalizálás is, ami lehet pozitív vagy negatív egyaránt. Utóbbira jó példa a világi események terén az amerikai-kínai kereskedelmi háború, aminek tovagyűrűző hatása rányomta bélyegét egész 2019-re, pedig még csak éppen 3 fokos hatótávolságba érkezett a Plútó-Eris kvadrát. Kitűnő példa arra a rivalizálásra, amikor egy feltörekvő és a súlyának megfelelő teret követelő hatalom szembekerül a globális státuszát/hatalmát megtartani igyekvővel.
Szóval 2020-ban a lefokozott és többek között a hatalmat (is) jelölő Plútó fog erőpróbáló teremtő aspektusba kerülni a status quot borító Erisszel. A jelenlegi (359 éves) Plútó-Eris ciklus 1757-ben kezdődött, és annak ún. záró kvadrátját (270 fok) fogjuk élni ami mindig krízist jelöl, mivel a ciklusban addig létrehozott dolgokkal feketén-fehéren szembesülünk, mit hoztunk létre és milyen tévedésekbe botlottunk, ugyanakkor a ciklusban az utolsó reális lehetőség a kiigazítások megtételére, az újra kalibrálásra. S hogy mik történtek 1757-ben? A teljesség igénye nélkül a különféle események (angol-francia hatalmi rivalizálás) elkezdik kikövezni az utat az amerikai függetlenségi háborúhoz és vele az USA megalakulásához (mára a birodalom már túljutott zenitjén), Franciaországban a regnáló hatalom zsarnoksága és túlzott kontrollja (Tarot Uralkodó lapjának negatív aspektusa) elkezdi kikövezni az utat a forradalomhoz (érdemes pillantást vetni a mai Nyugat-Európára), német földön pedig egy híres család Mayer Amschel nevű tagja elkezdte karrierjét, aminek révén a dinasztia messze túlnőtte magát.
Említésre méltó továbbá, hogy a Mars jövőre retrográd (is) lesz, azaz földi játszóterünkről szemlélve látszólag hátrálni fog az égbolton. Ebben még önmagában semmi különös nincs, hiszen ez nála 2 évente szokásos. Azonban 2020-ban ezt saját uralmi otthonában, a Kos jegyében teszi (az év második felét itt tölti), miközben sorra erőpróbáló teremtő aspektusba kerül (Erisszel együtt) a fent emlegetett Bakban haladó Jupiterrel, Szaturnusszal és Plútóval. Az „erő” bolygó aktivátorként is működik, s általa a kardinális energia oda-vissza fogja aktiválni „koccolni” az égen a billiárdgolyók helyett a bolygókat.
Szándékosan kerülve konkrétumok említését (jóslásba nem bocsátkozom) annyi azért elmondható, hogy kollektívan és globálisan jelentős átrendeződés várható pénzügyi-gazdasági, ill. társadalmi-politikai vonatkozásban. A kulcs azonban az, hogy az eddigi folyamatok és minták többsége már nem tarthatóak fent tovább, mert a régi kifutó energetikát nem lehet átvinni az újba sem kollektívan, sem egyénileg. Az, hogy ki hogyan éli majd meg, függ az eddigi egyéni teremtésektől (és azok következményeitől), mennyire élt eddig a lelki hívásai szerint vagy mennyire nem, a tudatossági szinttől, és hogy a poharat félig üresnek, vagy félig telinek látja-e.
Az viszont biztos, hogy szükség lesz a 2020-as év redukált (2+0+2+0=4) Tarot üzenetére a IV – Uralkodó/Császár minőségére. A változásokkal teli időszakban ugyanis a saját életünk uralása (a kívülről jövő hatást ritkán választhatjuk meg, de az arra adott választ minden esetben igen), az önbizalom és stabilitás, a felmerülő problémák vállunkra vétele és megoldása, a felelősség vállalása (saját teremtéseinkért), a feladatokba való beleállás (az elkummantás helyett) kulcsfontosságúvá válik. S ha már az életünk uralásáról esett szó, mint kulcstényezőről a jövő évre nézve, akkor érdemes megemlíteni, hogy a fent említett folyamatok egyik főszereplője a Plútó lesz, mely őselvre az asztrozófiában saját sorsfordító erőnként (is) tekintünk, így kiemelt lehetőséget kapunk arra, hogy helyzetbe hozva általa tényleg változtatni tudjunk. Inkább magunktól, mint külső hatásra.


