Bemutatkozás
Köszöntelek az oldalamon, Holperth Tamás asztrológus/asztrozófus vagyok.
Gyerekkoromban még érdekeltek a megmagyarázhatatlan jelenségek, a spirituális és okkult témák, azonban főiskolás koromtól elkanyarodtam az anyagi világ és annak megtapasztalása felé.
Majd később egy krízis hatására kezdtem el feltenni kérdéseket és keresni a válaszokat és megismerni, hogy a látható világ gyökere a láthatatlanban rejlik.
Így kerültem kapcsolatba először az asztrológiával 2012-ben, majd később az asztrozófiával 2016-ban, melyek azon kívül, hogy betekintést engedtek a mögöttes tartalomba, segítettek feltárni a rejtett mozgatórugókat és eligazodni az útkeresésben, nem mellesleg pedig az önismeret útján nyújtottak jelentős támogatást. Később 2018-tól egy másik archaikus leképezési módszer, az asztrológia testvéreként a Tarot egészítette ki számomra a folyamatot.
A sors (avagy saját élettervem) rafinált és kacskaringós úton vezetett (néha faltól falig koppanva), hogy végül eljussak az asztrológiához, s amikor felismertem, hogy az hivatásom része 2018-ban elkezdtem Facebookon megjeleníteni írásaimat.
Jelenleg továbbra is fél lábbal az anyagi világban, ugyanakkor engedve a hívásnak következő mérföldkőként mostantól ezen az oldalon is otthont adok gondolataimnak.

info@astrospirit.hu