Az asztrológiában soha nem statikus események vannak, hanem időben dinamikusan egymásból kiinduló és egymásba átforduló folyamatok láncolata. S mivel az asztrológia (a legősibb) projekciós eszközként leképezi a bennünket körülvevő világot, így a bennünk és körülöttünk is ugyanez a helyzet. A január 6-i napfogyatkozáskor esett először szó a következő 2 évet meghatározó Szaturnusz-Plútó összefonódásról, ami dióhéjban megfogalmazva olyan gyökeres, visszafordíthatatlan, minőségi változásról és átalakulásról szól, mely által az igaz, isteni, megszentelt minőségben megérlelt és kikristályosodott időtálló dolgok maradnak fent, a többinek vége.

Sokszor a lassú mozgású bolygók által megérlelt folyamatokat a gyors mozgásúak indítják be a fizikai szinten. Különösen érvényes ez az előbbiek esetében a szabad szemmel nem látható transzcendens planétákra, utóbbiak esetében pedig a Marsra.

A Mars jelöli az akaratot és annak érvényesítését, az erőt, a motivációt, az indíttatást, az elszántságot, a bátorságot, a nyíltságot, az egyenességet, a lelkesedést, az energetizáltságot, a küzdelmet, az önlegyőzést, a zárt rendszerekből való kitörést és szellemi felemelkedést. Az archetípusok közül ő a „Hadvezér”, aki körül zajlik az élet, aki nem a fotelban tesped sörrel a kezében homályos tekintettel csüngve függőségben a víziókkal teli doboz előtt. Ahol megjelenik, ott aktivitás, cselekvés, küzdelem zajlik: „üss vagy fuss”. A Kos állatövi cikkelyében saját birodalmában uralmi helyzetben a legtisztábban és ereje teljében nyilvánul meg. Igazi szellemi hajtóerőként és úttörőként átlátva és irányítva a helyzetet mer új dolgokba kezdeni. Már érezhető, szombaton hajnalban tetőzik és utána még napokig hat a Plútóval alkotott teremtő fényhídja.

A Plútó a Mars felsőbb oktávjaként is ismert, s amikor ketten összefognak a megfelelő irányban felhasználva energiájukat kis túlzással kő kövön nem marad. Mint amikor (dokumentum)filmekben távol-keleti harcművészek lélegzetelállító technikával az ismert fizikai törvények határát súroló módon tesznek tanúbizonyságot MESTER-ségükről. Amikor az ERŐ mélyen belülről fakad és letarol minden akadályt, ami az útjába kerül. A Plútó a Mágus, a Varázsló, akivel bármire képes lehetsz. Láttál már olyan Varázslót, aki széttárta kezét és azt mondta: „ez lehetetlen”? Kép-zeld el Merlint, ahogy maga elé meredve lemondóan ezt motyogja… elég röhejes kép-telenség. Saját sorsfordító erődként működtetve új irányba kormányozhatod életed szekerét – ha elégedetlen vagy vele. A Marssal anyagba hívó, konkretizáló, formába öntő kapcsolódásán keresztül a konkrét tettek ideje van.

A bepontosodás képletében a Mars a horizont alatt az égbolt legmélyebb pontján, az IC-n az életed gyökereivel egzakt együttállásban látható. Az IC egyrészt olyan, mint a ház alapja, talapzata, amire az egész támaszkodik. Másrészt saját MAGunk legbelső otthona. Innen mélyen belülről indul el az ERŐ, a késztetés, a motiváció, a küzdelem, hogy az I. házban az öntudatra ébredés, önérvényesítés és önmegvalósítás területén a Plútó beindítsa, mi több berobbantsa a változást. A Plútó T-kvadrátja az IC-MC alkotta „honnan jöttem és merre tartok” jelentésű sorstengellyel egzaktabb már nem is lehetne, ekkor „pattanásig feszül a húr” és a túlcsorduló energia beindítja a folyamatot. A Plútó a végletesség és „mindent vagy semmit” jelölőjeként itt olyan, hogy „egy életem, egy halálom” alapon fordíthatsz saját kezűleg a sorsod kerekén – vagy teszi meg szívességként helyetted Hádész a külvilágba kiprojektálva.

A folyamat nem most kezdődik. Már elindult a Mars-Szaturnusz kvadrátjával, ami a január 21-i Holdfogyatkozással egybekötött Teliholdkor tetőzött és ami saját korlátaink meghaladásáról (is) szólt.A Mars a Szaturnusztól átviszi az energiát a Plútóhoz ezzel is ízelítőt adva a 2019-2020 sok területen áttörést hozó időszakából annak szerves részeként. És a folyamat nem ér véget a Mars-Plútó „birkózásával” sem.

2 nappal később február 4-én a Mars találkozása tetőzik az Eris nevű törpe bolygóval, ami a drasztikusan megváltozó külső körülmények jelölője, amikor felkavarodik az állóvíz és kizökken a szekér a régi kerékvágásból. Kicsi a bors, de erős és majd áprilishoz közeledve nemsokára bővebben is szó lesz róla, amikor is jelentőségteljes szereplővé fog válni.

Február 9-én tetőzik a Mars anyagba hívó fényhídja a Felszálló és Leszálló Holdcsomóhoz, amit ún. karma-ketrecként hív az asztrológia és általában olyan sorsszerű eseményeket jelöl, amikre kevés ráhatásunk van. De az önMAGára tudatos Ember használhatja arra is, hogy tudatosan elinduljon karmikus vállalásai útján és megcselekedje, amit a „haza megkövetel”, illetve amire a lelke, mint belső otthona, háza, hazája hívja.

Február 13-án tetőzik a Mars találkozója az Uránusszal a tisztítás és felszabadítás őselvével a Halak vezércsillagánál az Al Rischa alatt, ami által karmikus sorskörök lezárásához és újak indításához ad energiát.

Az Uránuszt manapság leginkább a szabadsággal társítják, de tudsz-e szabad lenni addig, amíg magaddal cipeled terheidet? Addig legfeljebb csak szabados lehetsz és karmikus bilincsbe verve láncaidat csörgetheted. Valódi szabadság csak (meg)tisztulás által lehetséges. Amikor már nem kötnek gúzsba elvarratlan szálak, le nem rendezett, félbe hagyott dolgok.

Sem a Szaturnusz, sem a Plútó, sem az Erisz, sem az Uránusz nem szokott tekintettel lenni arra, hogy komfortosan érzi-e magát a földi vándor a hozzájuk kapcsolódó élethelyzetekben. De nem is ez a feladatuk. Így vagy úgy, de mindegyik arra ösztönöz, hogy meghaladd önmagadat, feltárd rejtett kincseidet, kimozdulj az állóvízből, és megnyílj az újra.

Mars kvadrát Szaturnusz, Plútó és Karma-tengely, majd együttállásban Erisszel és Uránusszal. Ütős megélések sorozata, ami külön-külön is a tetőzésektől számított kb. +/-5 napig hat és összefüggő folyamatként egy láncreakciót indíthat be egyénileg és kollektívan egyaránt. Mint a képen, ahogy a legapróbb dominó eldőlése végül borítja a hozzá képest óriásit is.