Paksi Zoltán mondása, hogy „ha én fekete mágus lennék, kitalálnék egy dobozt telis tele víziókkal, hogy az emberek figyelmét lekösse”. Ennek mintájára, ha én fekete mágus lennék, kitalálnám, hogy az újévet, az új kezdetet akkor ünnepeljük, amikor a természetben minden mély álomba merülve dermedt és fagyott, és még a fű sem nő. Ahelyett, amikor ébred a természet, nyílnak az első virágok, elvetjük a magvakat és csiripelve énekelnek a madarak. Tényleg mély álomba merült az emberiség azóta, amikor még a Kozmoszhoz (jelentése: rend) igazodva a természettel és az Univerzum törvényeivel összhangban élt. A természet és ember szakrális EGYségét XIII. Gergely pápa (… mágus) „szentesítette” 1582-es naptárreformjával, amikortól az Újév napját január elsejére helyezte a nyugati keresztyén világban a tavaszi napéj-egyenlőségről (hazánkban ezt követő március 25-i Gyümölcsoltó Boldogasszony). Amit aztán a „civilizált” európaiak (kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés révén) exportáltak a világ azon sarkaiba is, ahol még tudták, mi a Rend. És ha fekete mágus lennék, kitalálnám a nyári idősz-ámítást is, hogy a nyári idő szerint valójában 11 órakor ebédeljen, aki dél tájban kíván ebédelni, ezzel is megfosztva őt a Nap delelő (legmagasabb) pontjának szakrális minőségétől, nehogy hozzájusson az ételbe zárt fény maximumához. Merthogy őseink még ennek figyelembe vételével vették magukhoz a tápláló emelő erőt: a táplál-ék-ot. A magyar nyelv pedig ismeri az általános iskolás fizikát: az ék a legegyszerűbb gép, ami emel, felemel. „Ék” és „ég” egy tőről fakadnak és ami ég, az fényt is ad, mint Nap az égen. S ha azt lekapcsolni nem is tudja a sakktábla sötét játékosa, hogy a sötétben manipulálhasson, az ember-is-ég kapcsolatát a központi teremtő erővel szimbolikusan megszüntetve arra terelheti, amerre kedve tartja, és kis ŐRködő DÖGként az orra hegyén ücsörögve térdét csapkodja nevetés közben, hogy észre sem veszik az egészet. De szerencsére fekete mágusok csak a mesékben léteznek, melyeknek köztudottan semmilyen valóság alapjuk sincsen, így a gondolatmenet is csak fikció. Az ember pedig több dimenziós kozmikus lényként úgy éli életét, hogy közben a dimenziók síkjai elcsúsznak benne és már nem is érti, hogyan jutott idáig a világ és miért olyan, amilyen. Lehet, hogy csak helyére lenne érdemes tenni a dolgokat a rend-szerben?
A szakrális Új Év kezdő pontja az a pillanat, amikor a Nap (tudatos, cselekvő erő) égi útján (a karma körén) eléri a tavaszpontot, a Kos zodiákus 0 fokát, amikor a nappal és éjszaka, a kinti és a benti világ hossza pontosan egyenlő. A földi poláris világban akkor van egy-en-súly, amikor erő és ellenerő, jin és jang, éjszaka és nappal egyenlő. Bármelyik irányba mozdulunk is el, az egyensúly megbomlik, felborul. S mivel minden kezdetben benne van a vég, így nem mindegy, hogy egyensúlyi helyzetből indulunk-e ki (és térünk vissza), vagy egyensúlytalanságból egyensúlytalanságba tévelygünk. Ennek megfelelően a nyáját terelő főpásztor áldásával az év kezdő napját az (egyik) egyensúlyi pontról áttették azon végpont közelébe, amikor a sötétség a leghosszabb (így is, úgy is, kint is, bent is). Előtte – ahogyan a hónapok nevei is elárulják – amikor még az év a Kos uralkodójának nevével kezdődött (Mars-März-March-Március 1. hónap), akkor még az EMBERek is a helyükön voltak: 7. hónap szeptEMBER (szept=7), 8. hónap október (okt=8), 9. hónap novEMBER (nov=9.), 10. hónap decEMBER (dec=10).
A kezdődő év (idén 03.20. 22:59) várható fejleményeiről számos írás jelenik meg, ezért átfogó elemzés helyett inkább néhány olyan mélyebb réteget kapirgálok, ami máshol jó eséllyel nem szerepel ebben a formában.
Rengeteg égitest van a jegyek 23-24. fokán (nem elírás ui. pl. a 23 fok 41 ívperc az a 24. fok!), amelyek egy komplex fényszög konfigurációt alkotnak, mely által jelzett témák kiemelkednek és energiájuk együtt érvényesül. Akiknek a jegyek ezen fokain vannak állásaik, azok fokozottabban tudják kihasználni lehetőségeit. De kezdjük az elején.Az 1. képen jól látható a horizont alatt egy szimmetrikus alakzat, amely így a tudattalan szintjén fejti ki hatását. 30 fokonként 5 jegyen át követi egymást valamilyen energiaforma, ami összekapcsolja az egészet.
Keleten éppen felkelőben van a Mérleg csillagkép, az isteni Mérték jelölője, amely szellemi szinten részrehajlás nélkül objektíven mérlegelve mutatja az Igazságot, s általa ráébredés születik a magasabb igazságokra. Ebből lelki szinten mély és gyökeres átalakulást jelez a felkelőben lévő Skorpió jegy. A hagyományos uralkodója a Mars a vele ellentétes oldalon ad akaratot és erőt küzdeni, nyíltan és egyenesen kiállni a külvilágban, kapcsolatainkat és társulásainkat illetően, ill. szembenézni a társaink által nyújtott tükörképünkkel. A modern uralkodója (és magasabb oktávja) a Plútó pedig a Szaturnusszal (lásd január 6-i írás) és Leszálló Holdcsomóval (hamarosan várható írás) szövetkezve támogatja a korábban működtetett minták és rendszerek teljes átalakítását, hogy azok helyén új és igaz értékeken alapulók épülhessenek. Az öntudatra ébredést, önérvényesítést és új kezdeteket uraló mindkét erő-bolygó egymással inspiráló kapcsolatban adnak mindent átütő erőt.
Bekapcsolódik a folyamatba a Skorpió fullánkjánál a Jupiter, hogy az isteni igazsággal összhangban hitben és reményben bölcsességed által végérvényesen legyőzd önmagad lehúzó, alacsony szintű működéseit.Ezek a folyamatok segítik a női minták és szerepek, a kapcsolatok és társulások, az önértékelés és önbecsülés, az anyagiak és pénzügyek tisztításának, terhek alóli felszabadításának megvalósulását (Vénusz a Vízöntő jegyében és csillagképben a Bak farkánál). A Vénusszal egyesülő Fekete Hold Lilith mutatja az ősi szakrális női minőség felszabadulását, ezzel kapcsolatban a terhek letételét, a megtagadott működések felvállalását, az önértékelés és önbecsülés helyreállítását az önazonosság és a valódi identitás felvállalása, valamint önmagunk elfogadása érdekében. Ez összhangban zajlik az ok és okozat törvényével, a cselekedetek („+/-„ előjeltől független) következményeinek megtapasztalásával (Vénusz együttállásban a Karma aszteroidával) végül várhatóan szerencsés kimenetellel (Vénusz együttállásban Sadalsuud csillaggal). A folyamat egyben a megértés kulcsát is kezünkbe adja az önmagunkra való rálátásban a társaink általi tartott tükörben (Vénusz 3. házban T-kvadrát fókuszpontjaként az én-ismeret tengelyéhez).
A Halak Vesta segít koncentráltan fókuszálni és elmélyülni abban, hogy mindez lelkünk legmélyebben elrejtett érzéseivel összhangban történjen.
A 2 karmatörő égitest – a belső elhatározásból történő sorsváltoztatás képességét jelölő Astraea és a külső behatás következtében a régi kerékvágásból kizökkentő, állóvizet felkavaró és reagálásra késztető Eris – egyesülése közös erővel mozdít el és ösztönöz az eddig járt út elhagyására a járatlan érdekében (mindketten T-kvadrátban a Holdcsomókkal). A karmatengellyel való kapcsolódásuk olyan sorsszerű eseményeket jelez, amelyekbe csekély beleszólás adódik, annak megélése és a helyzetre adott reakció azonban már tudatossági szint függvényében szabadon választható. Ebben a témában hamarosan bővebb írás is várható.
A karmatengelyt berajzolva a 2. képen jól látható, hogy a fejlődés irányát mutató Felszálló Holdcsomó összegyűjti a fent ismertetett konfiguráció teljes energiáját! Itt tulajdonképpen az látható, hogy a tudattalanban zajló folyamatok közös erővel összeadódva egytől egyig mind azt célozzák, hogy 1) felvállaljuk a leszületésünk előtt egy magasabb szinten meghozott döntésünket, 2) az anyagi biztonságból elmozduljunk a lelki biztonság irányába (Holdcsomók a 2-8. ház tengelyén), mely utóbbi ráerősít az Uránusz friss belépésére a Bika jegyébe. Ilyen erős széllel szembe(vizelni)szállni olyan, mint muslincának küzdeni a szélben. És akkor a Leszálló Holdcsomót jobbról-balról közrefogó Szaturnusz-Plútó párosról még szót sem ejtettünk, ami kíméletlenül leépíti és megszünteti a régi rendszert és működéseket.
A Lilith 3 aspektusát leíró 3 asztrológiai Lilithet berajzolva a 3. képen jól látszik, hogy egy újabb fókuszpontot kapunk az igazságtalansággal szembeni lázadás által, ami nemcsak összegyűjti az energiát, de általa keretbe is foglaltatik anyagba öntve és megvalósítva az említetteket. Mivel Lilith mindhárom aspektusa prominens a képletben, így a szakrális női feminin energia meghatározóvá válik, hogy helyreállítsa a régen kibillent egyensúlyt. Más vonatkozásban a lélek legmélye és annak legigazabb vágyai szót követelnek maguknak nem tűrvén tovább az elfojtást. Lilith témában ajánlom Burger Anikó írásait és könyveit (Isten szajhája: Lilith az örök nő, Ördögszentelő), az asztrológiai Lilithek tekintetében pedig Griga Zsuzsanna írásait.Visszatérve a 4. képen a Holdcsomók által alkotott tengelyhez a hit és bölcsesség általi önlegyőzés (Jupiter a Skorpió fullánkjánál) és a tisztuló, terhek alól felszabaduló női minták, kapcsolatok és önértékelés (Vízöntő Vénusz) a fejlődés irányával (Rák Felszálló Holdcsomó) egy nyílhegyként mutató hegyes háromszöget alkot, melynek neve: „Jod az Isten ujja”. Amerre ez mutat, arra vezet a sors. Ez itt az önazonosság jegye: a Rák. Önazonosnak lenni a lelkeddel, otthonra lelni belül önmagadban. A másik oldalon a Leszálló Holdcsomóval egyesülő eddigi minták radikális átalakulását jelző Plútó pedig egy ún. Bumeráng kombinációvá egészíti ki. Ha az Isten ujja által mutatott iránytól eltérsz, akkor az bumerángként tér vissza, mint az ok következményeként az okozat. Tulajdonképpen itt a sors-kereszt 4-ből 3 sarokpontjának (ASC-önmagunk, DSC-külvilág/kapcsolatok, IC-múlt, gyökerek) uralkodói (Plútó, Vénusz, Jupiter) tolnak a még járatlan út általi fejlődési irányába.
Az egész eddig vázolt folyamat eredményeként érdemes lehet a nem vagy rosszul működő kapcsolati rendszereinket legó mintájára darabjaira szedve lebontani és az elemekből egy teljesen új világot felépíteni, azokat új alapokra helyezni (Sedna együttállásban DSC-vel az 5. képen). Ehhez szükségessé válhat szembenézni legnagyobb félelmeinkkel kapcsolatainkban (DSC együttállásban az Algol csillaggal, ami a gorgó Medúza kővé dermesztő szeme/tekintete). Megcselekedve félelmeink leküzdését (követve Perzeusz példáját) viszont nemcsak legyőzhetetlenné válhatunk, és győzelemre vihetjük elképzeléseinket, vágyainkat, sorsunkat, de az önismeret szembenézése által félelmeink feloldásával kiszabadíthatjuk szárnyas ló (Pegazus) formájában szárnya-ló képességinket is.
Sikerekben gazdag új esztendőt mindnyájunknak!




