Több szempontból is érdekes Telihold köszönt ránk szombat reggel.Teliholdkor a két fényadó egymással szemben látható, s közös táncukban a lépés most éppen úgy jön ki, hogy miközben a keleti égbolton éppen felkel a Nap, nyugaton lenyugszik a Hold.
A horizont felkelő pontja az aszcendens a képletben, ahol öntudatra ébredünk, ennél fogva ezzel azonosítjuk magunkat, ez az „én”-kép és az álarc, amit viselünk, azaz az egó, amire azt mondjuk „én”.
A horizont lenyugvó pontja a deszcendens a képletben, ahol a külvilágban és társainkban, mint tükörképben megpillanthatjuk saját öntudatlan működésünket, s benne önmagunkat – ha hajlandóak vagyunk alászállni saját alvilágunkba, azaz tudattalanunkba és szembenézni vele.
A Nap a tudatos, cselekvő és kiteljesedésre váró énünk, ami saját fényét ontja, s amire fénye vetül arra rálátunk, arra tudatossá válunk. A Nap fényét visszatükröző Hold tudattalan, ösztönös működésünk, zsigeri reakcióink és érzelmeink jelölője. Teliholdkor ahogy a Nap fényével bevilágítja, úgy láthatunk rá ezekre, kettőjük szemben állása pedig a kiegyenlítődést célozza.
Ezen a reggelen az „én”-nél felkelő Nap által szimbolikusan tudatosan ráébredhetünk, hogy a másikban a külvilágban megjelenő Hold által visszatükrözve is magunkat látjuk. In Lak’ech – mondja a maja mondás – én egy másik Te vagyok. Saját fényünk csak visszaverődik róla. Ő csak segít tudatossá válni ön-mag-unkra. Hálát is adhatunk neki érte. De ha nem tetszik, amit a tükörben látunk, attól a fejünk elfordítása (mert nem akarunk szembe-sülni), a tükör összekarcolása (a másik megbántása) vagy darabokra törése még nem old meg semmit. Mindössze saját tagadásunkat betonozza be. Persze a hibák kikozmetikázása sem túl célravezető, mert attól még a púder/vakolat alatt ott a valóság. A valóságnak meg van egy olyan tulajdonsága, hogy előbb vagy utóbb mindig utat tör magának. Most éppen az Uránusz és Plútó által, melyek a Nap-Hold szembenállást oldják. A Plútó a horizont alatt a tudattalanból hozza felszínre a félresöpört „nemszeretem” dolgokat, az Uránusz pedig a horizont felett feszegetve igyekszik tágítani látókörünket, hogy tisztán rálássunk önmagunkra. Mindkettő „transzperszonális bolygóként jóval túlmutat az egónk határain, ha pedig egónk nincs a képben, akkor a személyes irányítás lehetősége sem merülhet fel. Ilyenkor az univerzumot nem nagyon érdekli érzelmi elégedettségünk – azért, mert érzelmeink megjósolható módon mindig inkább a helyzet fenntartására szavaznának, nem pedig a változtatásra.” Bil Tierney – Békességben az Uránusszal.
A Nap is és Aszcendens is pontosan a Denebola csillagnál látható, ami az Oroszlán fényábrájának második legfényesebbje. Ez a csillagkép az uralkodóvá válás szimbóluma, melynek stációit végigjárva önmagadat avathatod királlyá. Uralkodni ugyanos nem másokon, hanem ön-mag-unkon érdemes. Ez pedig pont itt a Denebolánál kezdődik, az Oroszlán farkánál, ami az ösztönös késztetéseket jelöli és pont azt tanítja, hogy még a legtudatosabb gondolatnak és tetteknek is létezik egy tudattalan, ösztönszinten működő forrása. A nagyon tudatos választások nagyon tudattalan reakcióit mutatja. Pl. nem beszélünk a fehér elefántról, mert a fehér elefánt nem létezik. Mivel nincs ilyen, így ne is gondolj a fehér elefántra. Ha van olyan barátod, akinek a rokonának a távoli ismerőse látott már fehér elefántot a tükörben, az nem az volt. Nyugodtan megmondhatod neki, hogy tévedett, mert Te tudod, hogy fehér elefánt nem létezik. De akkor miért beszélünk végig a fehér elefántról? Mert hiába nem akarja a „barátod rokonának a távoli ismerőse” meglátni, attól még ott van.
De ugyanide tartozik az is, amikor a másikra mondunk valamit, hogy ő ilyen meg olyan. Amit a másikra mondasz, azt magadra (is) mondod. Másik = tükör. Azt mondod a másik arcába: „Te ilyen és ilyen vagy”, „Neked ez és ez a bajod”. Képzeld a másik helyébe a tükröt. Kinek is mondtad, hogy ő milyen és mi a baja? Hoppá! Ő azért jelent meg az életedben, hogy kiprojektálhasd magadból azt, amire nem vagy tudatos, holott neked is dolgod van vele. Főleg ha ezt úgy vágtad az arcába, hogy kihozott a sodrodból. Miért? Mert rárezegtél. Azonos frekvenciába kerültél kívül azzal, ami Benned belül van és megmutatta Neked a vetítővásznon. Ha nem tetszik a mozi, rendezd újra. Írj új forgatókönyvet. Játssz másik szerepet. És adj hálát a másiknak, hogy segített Neked ráébredni és fejlődni.
Aztán izgalmas ez a Telihold abból a szempontból is, hogy mutat egy nagy derékszögű háromszöget az égbolton, melynek átfogójának egyik oldalán a Halak Neptunusz a lelkünk legmélyebben rejlő, még önmagunk elől is elrejtett dolgairól mesél, a másik oldalán vele szemben a Szűzben pedig sorra haladnak el egymás után a személyes bolygók (Merkúr – mit gondolok, Vénusz – hogyan értékelem, Nap – mit tudok tudatosan), közülük pedig utoljára éppen most a Mars (mivel küzdök). A szembenállásban benne van alacsony szinten a másikra történő kivetítés (és mutogatás – Te ilyen meg olyan vagy) éppúgy, mint magasabb szinten a kiegyenlítődés és integrálás lehetősége. A háromszög csúcsán pedig a Nyilas Jupiter a Skorpió csillagainál adja a megoldó kulcsot és mutatja mi is a felszín alatt rejlő magasabb rendű igazság. A lelkem legmélyén, az illúziók fátylán túli Egy-ségben lévő bizonyosság (víz – Halak), vagy a fizikai világban, mint tükörvilágban manifesztálódott kézzel fogható tanító jellegű megnyilvánulások (föld – Szűz). A Teliholddal most tetőzik a folyamat. A magasabb rendű igazságot mélyen magunkba tekintve bizony komoly egó-küzdelmek árán ismerhetjük fel, miközben feláldozzuk és meghaladjuk azon tulajdonságainkat, melyek nem isteni mivoltunkat szolgálják (a Jupiter a képletben az égbolt legalján a Hercules csillagkép vezércsillagánál a Rasalgethinél ezt mutatja). Ha kép-es vagy rá, akkor a tükörben látott kép is törvényszerűen változik. A Szűz-Halak tengely a külső-belső rendrakásról szól. Ha belül rendet rakok, az kívül is megjelenik. A Szűz-Halak tengelyen létrejövő Telihold most ezt világítja meg.
+ Mindig érdemes figyelni és lejegyzetelni az álmokat, de most különösen az lesz, mert üzenet érkezhet a „másik felünkről”.
