Ezúttal kényesebb, ingoványosabb talajra lépek… láposra… „mocsarasra”, amihez a mostani eklipszek és a körülöttünk zajló nagyvilági események tálcán kínálják a témát.
A Nap- és Holdfogyatkozások (eklipszek) mibenlétével és jelentőségével nem nyújtom most a rétestésztát, aki még nem ismeri, az bővebben kifejtve megtalálja a korábbi bejegyzésekben (2019.01.03., 2020.06.04.). Időbeli kihatására szorítkozva csak annyit jelzek (a hagyomány szerinti „váltószám” alapján), hogy 4 hónaptól bő 2 évig képeződhetnek le az égi folyamatok földi síkra. Hazánkból egyik sem látható, viszont a témánk szempontjából fontos Észak-Amerikából a Holdfogyatkozás, a Napfogyatkozás pedig Dél-Amerikából lesz megfigyelhető. Az eklipszek az Ikrek-Nyilas tengelyen jönnek létre, ahol az Ikrekhez kapcsolódik a poláris kettősség (fény és árnyék, halandó és halhatatlan, jobb és bal, fej és írás stb.) és a megismerés, míg a Nyilashoz többek között a politikai és ideológiai témák, mint később látni fogjuk. Az eklipszeket most is együtt érdemes értelmezni. Mindkettő képletének főszereplőjévé válik az Plútó-Eris kvadrát, melyről idén január 26-án írtam, s mely annak ellenére kevés figyelmet kapott, hogy az idei év egyik meghatározó mintázata. Az eklipszek közé eső 3. és egyben utolsó bepontosodása azonban ismét kitüntetett figyelmet érdemel (a 2. tetőzés a nyári eklipszek közé esett, s innentől kapott lángra a BLM mozgalom). Miközben a Szaturnusz-Plútó január 12-i találkozóját követően kb. 2 hónap múlva láttuk teljes terjedelmében kibontakozni korábbi világunk azóta is tartó összeomlását és egy „szép új világ” megszületését, úgy várhatóan a Plútó-Eris kvadrát látványtechnikájához is idő szükséges a kibontakozáshoz, bár mostanra ahogy mondják „AZ ÍRÁS OTT VAN A FALON”. Röviden összegezve Erisz „a harcos archetípusa, akiben nincs bizonytalanság, nem fél közbeavatkozni és leleplezni a rejtett igazságot. Jellemzően áttöri, vagy rést üt a jelenlegi felfogásunk buborékján, amin keresztül nézzük és érzékeljük a világot, hogy túlláthassunk jelenlegi felfogásunk korlátain, túl a magunk köré épített korlátokon. Más szóval, segít elfelejtenünk mindazt, amit tévesen tanultunk meg a múltban.” Kizökkenti a szekeret a megszokott kerékvágásból, felkavarja a poshadt állóvizet, borítja a status quo-t és uralkodó rendszert és jellemzően drasztikusan megváltozó külső körülményként jelenik meg. A Plútó megjeleníti a gyökeres és visszafordíthatatlan transzformációt, a minőségi szintlépést, saját sorsfordító erőnket, a végleteket, a válságokat és belőlük kiemelkedő feltámadó főnixmadarat és témánk szempontjából releváns rejtett erőt/hatalmat és a felszín mögé árnyékba rejtett dolgokat. Kettőjük (kvadrát jellegű) kapcsolódása feszültséget teremtő, s ezáltal így vagy úgy, de mindenképpen cselekvésre ösztönző, megvalósulásra törekvő, anyagba manifesztáló mintázatot hoz létre. FONTOS: a Plútó-Erisz kvadrátot együtt érdemes értelmezni a szintén egész éven át ható (és háromszor tetőző) Jupiter-Plútó együttállással, s ezáltal Erisz a Jupiteri témákat is feszegeti: igazság-igazságtalanság, jogi-jogállamisági kérdések, illetve Plútóval összefüggésben ezek rejtett, felszín alatti vonatkozásait.
Mindkét fogyatkozásban a 2 fényadó megvilágítja, s ezáltal az árnyékból a fénybe, s vele a tudatunkba hozza őket. A Holdfogyatkozásban (11.30.) a Nap-Hold-Plútó-Eris egy trapézt alkot, melynek tetejét a fent vázolt kvadrát alkotja, talpát a tudatos és tudattalan egymás kiegészülésére törekvő megértést szolgáló mintázata, oldalai olyan cselekvési késztetést jelölnek, mely a késztetés szintjén megragadnak, míg átlói a késztetésből hosszas küzdelmek árán a megvalósulásba átbillenésről szólnak, s mivel zárt síkidomot alkotnak az energia oda-vissza cirkulál benne. A Napfogyatkozásban (12.14.) ezen szereplőkből már egy háromszög jön létre, melyben a Plútó-Eris kvadrát megmarad, a fényadók azonban már olyan kapcsolatba kerülnek az Erisszel, amelyben az energia akadályoktól mentesen szabadon áramolva felgyorsul. Tehát olyan eseményeket jeleznek az eklipszek, ami nehézkesen súrlódásokkal teli módon indul, de a megvalósulásra törekvés által egy holtponton átlendülve végül felgyorsul és valamilyen módon létrejön. Szerepet kap még a folyamatban az Uránusz és a Fekete Hold Lilith is, de előbb lássunk konkrét példákat.
A politikai színpad időnként mintha a bábszínházra hasonlítana a látható figurákkal, de végig láthatatlanságba burkolózó bábmesterrel. Mindazonáltal megfigyelhető, hogy időről időre a rendszer kitermel magából olyan világi vezetőket, akik elkezdik feszegetni a damilt a bábfigura és a bábmester között, próbálgatják hol a határ, meddig enged a fonal, mint ahogy mi hétköznapi emberek is próbálgatjuk meddig enged a „sors istennői” (moirák) által ránk kimért fonal, s jó esetben észrevesszük, kevésbé jó esetben elszakad a cérna – s néha az élet fonala. Ilyen „renitenskedő” elnökök voltak az USA-ban Andrew Jackson, Abraham Lincoln és John F. Kennedy, akik közül az első túlélte a merényletet, a másik 2 viszont a rendszert próbára tevő ténykedésükkel nemcsak politikai pályájuk ért véget, de földi pályafutásuk is. 4 éve egy ember azzal az elhíresült mondatával lépett fel a színpadra, hogy „lecsapolom a mocsarat”… a dolgok jelenlegi állása szerint vesztésre áll. Donald Trump megosztó személyisége kakukktojás azáltal, hogy 4 évig egyáltalán állva tudott maradni. Márpedig feszegette a határokat sokszor ügyetlen, olykor példátlan módon, mellyel a főáramú média komolytalan bohóccá festette. Ne csodálkozzunk rajta, amikor ő vezette be többek között a „fake news” (álhírek) fogalmát a főáramú média egyoldalú propaganda-szerű tájékoztatására. Egy elgondolkodtató elemzésben azonban Trumpot olyan emberhez hasonlítják, aki furcsa (prominens Uránusz a horoszkópjában) módon „a gyógyszert annak mellékhatásai miatt szedi”, ugyanis csaknem valamennyi lépésének mellékhatása indirekt módon a fennálló rejtett hatalmi struktúrát sértette, s innen szemlélve valóban összeillik a mozaik – beleértve a reakciót is. Erisznek természetéből fakadóan a határok feszegetése, s adott esetben a cérna elszakítása a feladata – kipipálva. Talán ott léphettük át a Rubicont, amikor még a kampányban a New York Post vezércikkben leközölte a kihívó jelölt fiának ukrajnai botrányát (ám ezzel csak a főáramú média szintjére emelkedett az, ami már 2 éve tudott volt az alternatív forrásokban), melyet a globális véleménydiktatúra egyik oszlopos tagja a Twitter blokkolt. Majd ezt követően olyan kormányzati (!) oldalakat is blokkoltak a magáncégek, amelyek tovább feszegették a témát. Innentől kezdve a regnáló elnök csaknem valamennyi megnyilvánulását blokkolták vagy címkézték (már a teljes big tech szektor karöltve a főáramú médiával), majd a választások utáni elnöki sajtótájékoztatót a média (2 kivételtől eltekintve) élő adásban megszakította (mondván hamis valóságról szól), ami lássuk be példátlan a történelemben. Majd a média (mint illetékes hatóság) kinyilvánította a győztest, s azóta a végét járó „renitens” elnököt úgy mutatják be, mint aki vereségének elismerésére képtelen. Nem célom sem egyik, sem másik oldal preferálása, mert véleményem szerint a jobb és bal szárny ugyanahhoz a madárhoz tartozik, mindegyik oldalnak megvannak a maga hibái, továbbá egyik jelölt sem volt tekinthető szakrális vezetőnek, a politika pedig olyan, amilyen. Ám felettébb látványos (és ezért a példa), ahogyan bizonyos határokat sorozatosan és következetesen (a maga néha ránézésre érthetetlen módján) feszegető elnök hatására Hádész/Plútó felszínre jött az alvilágból harci szekerén a fénybe, levette láthatatlanságot biztosító sisakját és nyíltan megmutatta magát teljes fegyverzetben (ahogy egy cikk is fogalmazott), miközben a vélelmezett – és legnagyobb jóindulattal is furcsának tekinthető – csínytevésekről elfelejt tájékoztatni a főáramú média (miközben már az FBI is nyomoz). De hát egy olyan magát mintának tekintő jogállamban, ahol már nem csak a fekete életek számítanak, de már a halott életek is számítanak (elhunytak nevében leadott szavazatok), ne is gondoljunk a fehér elefántra, mivel ilyen nincsen, így természetesen fel se merüljön senkiben sem a visszaélések lehetősége, sem a hosszan elnyúló jogi eljárásokban a függetlenség kérdése, mert a demokrácia exportja csak így folytatható tovább, azt pedig Freddie Mercury óta tudjuk: „The show must go on”. Apropó az elmúlt 4 évben az USA nem indított újabb háborút, ellenben Trump igyekezett volna felszámolni a külföldi „missziókat”, ám minden ilyen bejelentést követően a megvalósítás rejtélyes módon rendre elakadt, ami olybá tűnik, mintha a világ (még) vezető (?) hatalmának 1. embere felett (mögött?) is állna egy hatalmasabb erő – és most nem a Teremtőre gondolok.
Eközben a „Nagy Víz” innenső partján a láthatatlan erő által egyengetett„Európai Egyesült Államok” (terve) megbotlott egy másik „renitens”, a status quo-t veszélyeztető/feszegető nem EU-konform duóba a magyar-lengyel vétó formájában, mely témát gyorsan be is zárok annyival, hogy az ügy a november 15-i újholdkor (új holdciklus kezdete) pattant ki, majd dagadt tovább a teliholdas holdfogyatkozásig és kulminál a Plútó-Eris 3. kvadrát tetőzésekor, az analógiák további boncolgatását a Plútó-Eris-Jupiter vonatkozásában pedig az olvasóra bízom.
De ugyanúgy a láthatatlan erő blokkol a big tech cégeken és tömegmédián keresztül minden a járványhelyzet alternatív megközelítésével kapcsolatos megnyilvánulást mindenhol. És lehetne sorolni a témákat, ahol a globális vélemény formáló erő igyekszik kontrollálni, hogy merre van az arra és „elfelejt” beszámolni olyan folyamatokról, melyek ezen irányokkal szembe mennek. Amit a főáramú narratíva mond az márpedig úgy van, minden más csak vagy összeesküvés-elmélet, vagy gyűlöletbeszéd lehet, vagy egyszerűen nem is létezik (valójában van, de még sincs). Talán éppen a járvány és az abból keletkező válság hozta ennyire látványosan felszínre a fénybe ezt a folyamatot, válságok pedig időről időre azért keletkeznek, hogy valamilyen tarthatatlanná vált dologra ráirányítsák figyelmünket. Mindezzel egyetlen dolgot érnek el a poláris világban, ahol az erők egymással párosan, de ellentétesen lépnek fel, hogy az ellenoldalt erősítik és egyre többen ébrednek rá a dolgok valódi arcára. Ezzel indirekt módon saját maguk nyitották ki Pandora szelencéjét, eresztették ki a szellemet a palackból, ahová visszatuszakolni már nem lehet. A Holdcsomók szoros és a Napfogyatkozás tág kvadrátja a Neptunusszal hozhat akár egy ilyen a rendszerben való tömeges csalódást és kiábrándulást is, miután lehull a fátyol és a dolgok valóságával szembesülve egy kihívásokkal teli úton talán pozitívabb, egészségesebb irányba indulhatunk.
Itt érdemes visszatérnünk az Uránuszra és a Fekete Hold Lilithre, melyek egymáshoz való közeledése megjelenik az eklipszek képletében is miközben a 2 fényadóval is kapcsolódnak. Az Uránuszról ide írhatnék 10 analógiát, ami jellemző rá és garantáltan a 11. következne be, merthogy alaptermészete a váratlanság, a meglepetés és a meghökkentés az ő szempontjából a tréfamester módjára tekintet nélkül arra, hogy földi környezetünkben azt nem mindig poénosan értelmezzük. Ám annyi elmondható róla, hogy jellemzően változást hoz, melyben a már működésképtelenné vált dolgokat vagy megreformálja (ha még van rá mód) vagy egyetlen mozdulattal letisztítja az asztalt/színpadot, hogy helyére új teríték/darab kerülhessen. A Fekete Hold Lilith pedig lázad mindenféle igazságtalansággal, kontrollal és hierarchikus alá-fölérendeltségi viszonnyal szemben, a megtagadott, fel nem vállalt minőségeket előpiszkálja annak érdekében, hogy integrálhatóvá váljon és nevén nevezi a „megnevezhetetlent”. Ha figyelembe vesszük, hogy mindkét eklipsz érinti az USA képletének Uránuszát, akkor elmondható: 1) Tartogathat még drámát a következő elnök beiktatásáig tartó időszak (ne a tömegmédiában keressük). 2) Bárki legyen is beiktatva január 20-án, a rettentő hosszú ideje kezeletlenül halmozódó és érlelődő belső feszültségek könnyen forrongások útján sülhetnek ki (2020.06.21-i „Egy birodalom végnapjai?” c. írás). Arról nem is beszélve, hogy jelenleg még mintegy felvezetőként benne vagyunk abban a 9 hónapban, melyben minden Újhold és Telihold aktiválja az Uránuszt (általánosan és nemcsak USA-ra), mely jövőre megkerülhetetlen figurává válik a Szaturnusszal és Jupiterrel alkotott kvadrátja által.
Végül, de nem utolsó sorban a Holdfogyatkozás 2 fontos és az ősi hagyományban meghatározó csillagnál jött létre: a Hold az Aldebarannál, vele szemben a Nap az Antaresnél lesz látható. Mindkettő a világ 4 sarkának 1-1 jelölője volt az ókorban, s a világot a 4 sarkából ha nem is fordítja ki a Holdfogyatkozás, mindenképpen jelentős folyamatokra utal. Az előbbi a Bika Tejútra néző szeme, s ahová a tekintet vetül, oda összpontosul a figyelem, a Tejút pedig a felemelkedés lehetőségét idézi. Az utóbbi a Skorpió szíve, s egyedüli csillagként kitüntetett szerepében nemcsak a világ négy oszlopának, de a Tejút 4 kapujának is egyike, ami szintén jelzésértékű. A Napfogyatkozás égi helyzete alatt a Skorpió farka és fullánkja, felette pedig a Ras Alhague a Kígyótartó gyógyító és beavató fényábra vezércsillaga látható. S hogy általuk pontot tudunk-e tenni a végére, le tudunk-e végérvényesen zárni méltatlan helyzeteket és elindul-e a beteg világ a gyógyulás irányába, vagy újabb felismerésekre ösztönző beavatásokban részesülünk, majd a műsor további epizódjaiból kiderül.
